A "jedi tanács elnöke lesz" a túlkoros szegedi HÖK-elnök

Török Márk a jedi tanács elnöke lesz - ezt a flegma választ kapta a Csongrádhír.hu a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatától, amikor arról kérdezték a szervezetet, a túlkoros HÖK-elnök milyen pozíciót fog betölteni a nemrég megvásárolt Telin TV-nél.

  • Eduline
MTI / Németh György

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szegedi egyetem hallgatói önkormányzatának egyik vállalkozása, a Hallgatói Mozgalom Vagyonkezelő Kft. vásárolta meg a Telin TV-t üzemeltető céget, amelyben így 100 százalékos tulajdonrészt szerzett. A vételár 500 ezer forint volt, a hallgatói szervezet közleményében köszönetet mondott Oláh János tulajdonosnak a szegedi kábelcsatorna jelképes eladási áráért.

A Csongrádhír.hu szeretette volna megtudni, milyen szerepet kap Török Márk HÖK-elnök a csatornánál, mire a hallgatói önkormányzat sajtósa e-mailben azt választolta:

A jedi tanács elnöke lesz

a tv-n belül :-)

A hírportál többi kérdésére érdemben válaszolt. A Telin TV munkatársai folytatják a munkájukat a csatornánál. Az, hogy kik fogják a főbb pozíciókat betölteni, csak februárban derül ki. Ugyanis ekkor születnek végleges döntések a kérdésben, valamint a műsorstruktúrát is ekkorra alakítják ki. A lehető legszélesebb mértékben szeretnének a műsorokat hallgatókkal előállítani, egy olyan tv-t kívánnak létrehozni, amely a hallgatóktól a hallgatóknak lesz.

Bíróság dönthet a túlkoros szegedi HÖK-elnök sorsáról

Bíróság döntheti el, vezetheti-e a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatát Török Márk, aki már tíz éve HÖK-elnök - derül ki az Ikotity István LMP-s képviselő kérdésére adott írásbeli válaszból. Az LMP-s képviselő arról kérdezte az emberi erőforrások miniszterét, „rendben van-e, hogy Török Márk maradhat a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke egy évtized után is?".

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hoz került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Lannert Judit: kivezetik a pedagógusképzést az NKE-ről, és megszüntetik az egyetem továbbképzési monopóliumát

Átalakítanák a pedagógusok képzési rendszerét: megszűnne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepe a továbbképzésekben, a tanárképzés pedig fokozatosan más intézményekhez kerülne – erről írt közösségi oldalán Lannert Judit oktatáskutató. A már tanulmányaikat megkezdő hallgatók a tervek szerint változatlan feltételekkel fejezhetnék be képzésüket.