Pert vesztett a szegedi egyetem veterán HÖK-elnöke

Jogerősen is pert vesztett a hosszúra nyúlt szegedi hallgatói önkormányzati karrierjéről elhíresült Török Márk a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) ellen – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • Eduline
MTI / Németh György

A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy a 32 éves Török Márk már 2007-ben és 2008-ban is az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnöke volt, majd egy kis szünetet követően 2009 óta megszakítás nélkül ő tölti be ezt a pozíciót. Ám egy 2015-ös törvénymódosítás kimondta: a HÖK tisztségviselőjének „megbízatási ideje legfeljebb négy év lehet”.

Ez alapján az SZTE rektora megsemmisítette a Török megválasztásáról szóló 2015-ös, 2016-os és 2017-es határozatot. Török jogértelmezése szerint viszont a négyéves limitet a törvény módosításának időpontjától, tehát 2015-től kezdve kellene számolni, vagyis ő akár 2019-ig is betölthetné az EHÖK-elnöki posztot, ezért fellebbezett a megválasztását megsemmisítő összes határozat ellen.

Mindhárom tanévre vonatkozóan külön eljárás indult. Ezek közül eddig csak a 2015/2016. tanév ügyében született jogerős döntés a napokban, amely kimondta: a rektor jogszerűen semmisítette meg a Török kinevezéséről szóló határozatot. Ám mivel a hallgató jelenlegi EHÖK-elnökségét a 2017. évi kinevezésére vonatkozó per érinti, ezért a mostani döntés jogilag nem befolyásolja mandátuma kitöltését.

A helyzet nem egyszerű, Török ugyanis egy másik pert megnyert - igaz, nem jogerősen. Itt az ítélet azt mondta ki: jogszerűen rögzítette az EHÖK alapszabályában többek közt azt, hogy a HÖK-ös megbízatás négyéves időkorlátját a törvénymódosítás évétől kell számítani.

A lapnak Török Már úgy kommentálta vesztes perét, hogy emiatt biztosan nem fog lemondani, a döntést nemcsak a Kúrián és az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni, de a strasbourgi bíróságon is.

Már meg is nyertem a választást - megszólalt a veterán HÖK-elnök

Már meg is nyertem a választást - így reagált Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke a Magyar Nemzet kérdésére, hogy a 2017/2018-as tanévben ismét indul-e a pozícióért. Török hallgatói önkormányzati karrierjét 2004-ben kezdte, nemrégiben pedig kilencedszerre választották EHÖK-elnökké.

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.