Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) magyarázatát és a Semmelweis Egyetem dékánjának e tárgyban született közleményét...
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) magyarázatát és a Semmelweis Egyetem dékánjának e tárgyban született közleményét is elégtelennek, elfogadhatatlannak tartja az MSZP az államfő plágiumügyében.
Balogh András, a szocialista párt elnökhelyettese hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: reméli, hogy Schmitt Pál cáfolni tudja a vele szemben felhozott gyanút és tisztázza magát a tekintélyét súlyosan sértő vádak alól, s ezért a köztársasági elnök mielőbbi megszólalását sürgette. Hangsúlyozta, hogy a plágiumügyet nem jogi, hanem erkölcsi és ebből következően politikai ügynek tekintik.
Az MSZP-s politikus kiemelte, a tudományos életben a legnagyobb bűn a plágium, más szellemi teljesítményének kisajátítása, ha pedig az államfő doktori disszertációjáról bizonyosodik be, hogy javarészt más írta, az rombolja a közerkölcsöt, a tudományos teljesítmények presztízsét és az ország nemzetközi megítélését is.
A hvg.hu múlt szerdán arról számolt be, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-es doktori disszertációjának nagy része megegyezik egy bolgár sportkutató tanulmányával: a 215 oldal legnagyobb része, mintegy 180 oldal Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele.
A KEH visszautasította, hogy a hírportál plágium elkövetésével gyanúsította meg a köztársasági elnököt. A hivatal közleményében azt írta: "a hiánypótló munkát" történészprofesszorok bírálták, és summa cum laude minősítéssel értékelték. "Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt" - tették hozzá, megjegyezve, hogy a dolgozat minősítése "önmagáért beszél".
Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja pénteki közleményében úgy foglalt állást: nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját, a kisdoktori cím kiadása az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, a szakértők szerint az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.