Plagizált a plágiumellenes egyetem kancellárja

A spanyol Universidad Rey Juan Carlos vezetője, Fernando Suarez kanecellár egyik tanulmányában mindössze három oldal volt saját gondolat.

  • Eduline

A spanyol egyetem a plágiumok kiszűrésére saját rendszert dolgozott ki, ez adta meg hírnevét is. Ez azonban a három éve a posztját betöltő Suarez ellen fordult: egy hónapja vádolták meg, hogy a spanyol inkvizícióról szóló tanulmánya számos átvett elemeket tartalmazott - írja a Local nyomán az Index.

A kancellár 30 oldalas anyagából 27 oldal mások gondolatai alapján született, köztük tanítványai, valamint Bernard Vincent francia történész munkájából.

A kancellárt a a spanyol egyetemi kancellárok konferenciájának állandó bizottsága kényszerítette lemondásra. Több mint 10 évig nem derült ki, hogy másolta munkáját.

Átlátszó Oktatás: plagizált, mégis maradhat a Debreceni Egyetem doktora

Isaszegi János tábornok doktorijában tucatszámra találhatók rosszul vagy hiányosan hivatkozott részek, az egyetem viszont úgy tűnik, hogy szemet hunyt több ilyen felett - írja az Átlátszó Oktatás. Április során írt először az Átlátszó Oktatás dr. Isaszegi János doktorijának problémájáról.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.