Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Facebook, a Twitter, az Instagram és a Viber is áldozatául esett az etióp kormány szigorának. Bár lehet, hogy a felvételi csak kifogás.

A diákok most írják az főiskolai és egyetemi felvételiket az afrikai országban, így szerdáig elérhetetlenek lesznek a közösségi oldalak.
Ebben persze az etióp kormánynak van gyakorlata, hiszen ellenzéki oldalakat már eddig is előszeretettel cenzúráztak.
A bibi most is az, hogy a kormány előre nem szólt a tervéről, csak egyszerűen lekapcsolta az említett oldalakat, így nem lehet tudni, hogy ez egy utólagos magyarázkodás, vagy tényleg a vizsgák tisztaságáért aggódnak. A kormányzati lépést egy újságíró leplezte le, aki titokban szeretné tartani kilétét, mert fél.
Annyi biztos, hogy májusban már el kellett halasztani a felvételiket, mert a feladatokat valaki kitette a netre. Bár azt is érdemes megjegyezni, hogy 2012-ben a Skype letiltását is ügyesen meg tudták magyarázni.
Legkésőbb csütörtökön kiderül, mi az igazság.
(BBC)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.