Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Az alapítványi, vállalati és intézményi partnereknek köszönhetően negyvenkét, nappali tagozaton, önköltséges...

Az alapítványi, vállalati és intézményi partnereknek köszönhetően negyvenkét, nappali tagozaton, önköltséges alapképzésben tanulmányát kezdő tehetséges és szociálisan rászoruló hallgató kap ösztöndíjat a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán (SZTE GTK) - közölte Vilmányi Márton dékán.
Az egyetemi oktató elmondta, januárban a közgazdasági felsőoktatásba jelentkező diákokat sokkszerűen érte, hogy a gazdaságtudományi képzési területen az alapképzésben nem hirdetnek meg államilag finanszírozott helyeket. A kar ezért ösztöndíjak alapítására kérte partnereit, ők végül negyvenkét elsőéves hallgató költségtérítésének felét vagy egészét vállalták át.
Rácz Béla rektorhelyettes kifejtette, a jelek arra mutatnak, hogy a folyamatosan romló finanszírozási helyzetű felsőoktatásban egyre nagyobb szerepe lesz a külső partnerek támogatásának.
A professzor példaként említette a természettudományi kar fizikus tanszékcsoportját, ahol a fiatal munkatársak döntő többsége már ipari partnerek ösztöndíjainak jóvoltából dolgozik elsősorban olyan témákon, amelyek a cégeket érdeklik.
Az ösztöndíjakat alapító cégvezetők mindegyike kiemelte, további kutatási és szakmai együttműködésre is törekszenek az egyetemmel, a hallgatók számára pedig gyakornoki helyeket kínálnak.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.