Négy hónap alatt csak kétszer tárgyaltak: újabb információk a CEU-ügyről

A CEU kommunikációs munkatársa úgy tudja, hogy a törvény megszületése óta mindössze két egyeztetés zajlott New York állam és a magyar kormány között - írja az Index.

  • Eduline
Reviczky Zsolt

A két egyeztetés közül az egyik egy telefonos, a másik pedig egy személyes találkozó volt, írja az Index. Azonban, azt hogy mikor kerül sor megállapodásra, arról a CEU sajtóosztálya sem tud többet.

Nemrég a kormánynak a Trumppal való tárgyalásokról is le kellett mondania. Habár korábban a CEU esetében többször felmerült, hogy a kormány csak Donald Trump kabinetjével hajlandó megállapodni az egyetem hazai működéséről, ez végül nem kivitelezhető. Az Egyesült Államok ugyanis jelezte, hogy ilyen típusú felsőoktatási ügyekben csak a tagállamok hivatottak eljárni.

Lemondott a kormány Trumpról CEU-ügyben

Pár hónap keménykedés után feladta a magyar kormány, hogy Donald Trumppal tárgyaljon a CEU-ról. Szijjártó Péter külügyminiszter James Fielder marylandi oktatási miniszterrel a helyi McDaniel College budapesti iskolájának további működéséről írt alá egy megállapodást - írja a Magyar Nemzet.

Hozzászólások

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.