Navracsics reméli, hogy Budapesten marad a CEU

Erről az Erasmus 30. évfordulójára rendezett ünnepségen beszélt az uniós biztos.

  • eduline/mti
MTI / EPA / Stephanie Lecocq

Az MTI tudósítása szerint úságírói kérdésre válaszolva Navracsics elmondta, hogy a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) rendkívül fontos az európai és a magyar felsőoktatás számára egyaránt, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy folytatódjanak a tárgyalások az ügyben. Hozzátette, reméli, hogy az intézmény a jövőben is Budapesten fog működni.

A lex CEU-val kapcsolatos minden fontos hírt itt találtok.

A magyar uniós biztos, aki szerint a legnagyobb eredmény, hogy mára a közép- és kelet-európai országok diákjai is részt vehetnek a programban, bemutatta az új Erasmus-mobilalkalmazást, amellyel a tervek szerint számos fiatalt tudnak majd megszólítani, illetve amellyel egyszerűsíthetik az egyes adminisztratív lépéseket.

A közös sajtótájékoztatón Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke azon véleményének adott hangot, hogy az Erasmus az unió egyik legnépszerűbb programja. Hangsúlyozta: olyan EU-t kell építeni, ahol a fiatalok mindegyike a lehető legjobb oktatásban részesülhet, ezért szükség lenne a csereprogram költségvetési forrásainak növelésére.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.