Nagyon ciki beszélgetés ment le egy rádióban az új ELTE-szakról

Egy szakleírás paródiáját még a műsorvezető is bevette. Egy jó tanács: amit a neten láttok, nem biztos, hogy igaz. Bár ezt ti biztosan tudjátok, sokan még most sem.

  • Eduline
Wikipedia

Egyeseket teljesen kikészített az, hogy az ELTE a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakot hirdetett. Most a Karc FM egyik műsorában mondtak egészen nagy ökörségeket ezzel kapcsolatban.

A 444 ír arról, hogy terjed a neten egy paródia a szakleírásról. Nem nehéz észrevenni, hogy poénról van szó, amikor olyan témák kerültek erre a kamu szakleírásra, mint a "6 éven aluli fiúk kasztrálásának társadalmi előnyei", vagy a "férfierőszak a dinoszauruszok korától napjainkig".

Egy Karc FM-es betelefonálót azonban így is sikerült megtéveszteni, és a műsorban be is olvasta, hogy a Rakkai Iszlám Szabadegyetemről jön előadó, aki a "vallási kisebbségek szexuális felszabadítása" tárgyban tart kurzust. Aztán a műsorvezetővel közös erővel dekódolták, hogy Rakka az Iszlám Állam egyik főrávosa.

Nem az a meglepő, hogy egy hallgató ezt bevette, sokkal megdöbbentőbb, hogy a műsorvezető is simán elhitte. Elhitte azt, hogy az Iszlám Állam egyik embere jön előadni az ELTE-re. Ráadásul a szexuális felszabadítás témájában.

 

A CEU után az ELTE is indít gender tanulmányok szakot
Hozzászólások

Kormánybiztos lesz Bódis Kriszta, a kultúráért felelős tárcát Tarr Zoltán, a tudományos területet pedig Tanács Zoltán irányíthatja

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu