Botrány robbant ki a Harvardon: milliókat fizettek a felvételiért a szülők

Beperelte egy hongkongi pár a Harvard egyik alkalmazottját, mert a fiuk nem jutott be az egyetemre – adta hírül a...

  • Eduline
Álom marad az álomiskola

Beperelte egy hongkongi pár a Harvard egyik alkalmazottját, mert a fiuk nem jutott be az egyetemre – adta hírül a Huffington Post.

Gerald és Lily Chow állítólag 2 millió dollárt fizetett egy toborzó munkatársnak, aki azt ígérte, be tudja juttatni a fiukat valamelyik amerikai elitegyetemre, akár a Harvardra is.

Végül a diákot egyik intézménybe sem vették fel, ezért a szülők azonnal pert indítottak, csalással vádolják a toborzót, és szeretnék visszakapni a pénzüket. Nem ez az első eset, hogy a toborzó munkatársakat csaláson kapták – összefoglalónkat itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.