Mi történik, ha lelép Budapestről a CEU?

Sok más mellett rengeteg pénzt is veszítene az ország.

  • Eduline
CEU

A CEU elüldözésével az ország egyik legjelentősebb tudományos központját, és egyik legrangosabb egyetemét veszítené el. A károk egy része ráadásul pontosan forintosítható már most.

Az Index számításai szerint a CEU több uniós pénzt kap az Európai Kutatási Tanácstól, mind akármelyik másik magyar intézmény. Ez a kutatói minőségnek köszönhető, ugyanis nem az intézmény, hanem annak kutatói kapnak támogatást.

Több tízezren tüntettek a CEU mellett

Harmadszor vonultak utcára az Oktatási Szabadságot csoport kezdeményezésére a CEU-t ellehetetlenítő törvényjavaslat ellen tiltakozva. A tüntetők arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy a holnapi határidőig vétózza meg az Országgyűlés által kedden elfogadott törvénymódosítást. A szervezők szerint 80 ezer embert vett részt a demonstráción.

Ez azt jelenti, hogy csak ilyen jogcímen annyi pénzt hoz Magyarországra a CEU, mint az ELTE, az SZTE és az Semmelweis együttvéve. 2011 és 2016 között a CEU 6,9 millió eurót kapott ilyen címen, a 2017-2020-as költségvetési időszakban pedig további 14,9 millió euró már biztos érkezni fog.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben 4,6 milliárd forinttól biztosan elesik az ország, ha a CEU költözik. Nem csoda, ha annyira kapós lett az egyetem a környező országok városainak.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.