Megszüntették a pécsi egyetem ellen indított eljárást

Bűncselekmény hiányában megszüntette a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Pécsi Tudományegyetem (PTE)...

  • MTI

Bűncselekmény hiányában megszüntette a hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) felnőttképzési karát érintő ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, erről hivatalos levélben értesítették az intézmény rektorát.

A PTE közleményében az áll: az ügyészség még 2010 májusában, egy névtelen feljelentés alapján rendelte el a nyomozást, amelyet 17 hónap után zártak le. A vizsgálat a kar 2007 és 2010 közötti gazdasági működését vizsgálta, és nem találta megalapozottnak a névtelen feljelentő vádjait - tette hozzá a rendőrség tájékoztatása alapján az intézmény.  Mint írták, az elmúlt másfél évben a méltatlan vádak miatti negatív megítélés a felnőttképzési karon egyaránt kihatott szakmai és emberi kapcsolataikra, és hálásak valamennyi munkatársnak, hallgatónak és partnerüknek, hogy a nehéz időszakban kitartottak a kar mellett. 

Az eljárást az ügyészség azt követően rendelte el, hogy valaki feljelentést tett: állítása szerint a karon visszaélések, fiktív számlaadások történtek. A rendőrség a nyomozással összefüggésben 2010 májusában házkutatást tartott az egyetemen. 

 A gazdasági nyomozók akkor bűnügyi zár alá helyezték a PTE 2008-2010-es teljes beszerzési, közbeszerzési, szerződési és pénzügyi dokumentációját. Imhof Gábor, az egyetem akkori gazdasági főigazgatója az intézkedést sérelmezve azt mondta: a bűnügyi zár hónapokig is eltarthat, az irattárat csak bejelentést követően, rendőr jelenlétében lehet kinyitni. Gábriel Róbert rektor ugyanaznap megdöbbenését fejezte ki amiatt, hogy a házkutatásról nem a rendőrségtől vagy az ügyészségtől, hanem "folyosói pletykákból" értesült. A kar iratai egészen a közelmúltig bűnügyi zár alatt voltak.

 

 

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.