Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár állításával szemben "igenis van tandíj" a most felvételizett...

"Hiába állítja ugyanis államtitkár asszony, hogy mégiscsak 70 ezer gyermeknek ilyen-olyan módon az állam finanszírozza a továbbtanulását" - fogalmazott, hozzátéve: a leendő részösztöndíjasoknak is sokkal többet kell majd fizetniük, mint korábban a költségtérítéses hallgatóknak.
Az MSZP elnökségi tagja szerint Hoffmann Rózsa a"magyarázhatatlant magyarázta" akkor is, amikor azt mondta, az oktatásban elindított változások a társadalmi mobilitást növelik, hiszen olyan fiataloknak is utat nyitnak a tanulás előtt, akiknek ez az egyetlen kitörési lehetőségük.
Az ellenzéki politikus szerint pontosan ennek az ellenkezője történik, éppen azoktól veszik el a felsőoktatásba kerülés lehetőségét, akik a legszegényebb, illetve kevésbé tehetős családokban nőttek fel, míg a gazdag családok gyermekei "automatikusan bekerülnek" az egyetemekre és főiskolákra. Kunhalmi Ágnes ezen állítását azzal magyarázta, hogy a "gazdag családok gyermekei ki tudják fizetni a különórákat, korrepetálásokat", a többiek pedig a "röghözkötés, vagy a több százezres tandíj" közül választhatnak. Hozzátette: 32 ezer gyermekben és családjában "oly mértékben tört meg a bizalom, hogy egyáltalán a jelentkezés előtt feladták azt, hogy bejussanak a felsőoktatásba".
Kunhalmi Ágnes kitért az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola helyzetére is, amelynek a politikus szerint 22 millió forinttal kevesebből kell gazdálkodnia amiatt, hogy az egyetemtől összesen 2,7 milliárd forintot vontak el.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.