Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A vizsgák miatt csak az ünnepnapokra tudtok hazautazni? Figyeljétek a vasúti menetrendet, több változás is lesz.

A vasúttársaság közleménye szerint karácsony környékén jelentősen megnő az utasforgalom, tavaly december 24-26-ig mintegy háromszázezren utaztak MÁV járatain. Az ünnepi időszakban és a diákok téli szünetét lezáró napokon utaznak nagyon sokan: ilyenkor akár 400-450 ezer utas választhatja a vasutat. A legtöbben a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza, a Budapest-Miskolc és a Budapest-Győr vonal vonatait veszik igénybe, valamint Budapestre szinte az ország minden részéről utaznak.
Karácsonykor három napon változik a közlekedési rend: december 24-én és 25 én az ünnepnapi, 26-án a vasárnapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. Az év utolsó és jövő év első napján is lesznek változások: december 31-én, szilveszterkor az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi ütem szerint közlekednek a vonatok. Január 2-án, kedden már a munkanapokon megszokott módon indulnak a vasúti járatok.
Az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva és a helyfoglalások figyelembe vételével a lehetőségekhez képest az InterCity vonatokhoz plusz kocsikat is kapcsol a vasúttársaság. A MÁV közleményében felhívta a figyelmet az online jegyvásárlásra, illetve arra, hogy az utasok vigyázzanak értékeikre a zsúfolt vonatokon, peronokon.
Itt a lista: ingyen vonatjegyet kapnak a diákok, ha ezekre a helyekre utaznak
Huszonöt helyszínnel bővült a diákok számára díjmentes vasúti utazással látogatható országos múzeumok, nemzeti emlékhelyek és műemlékek köre. Itt találjátok a teljes listát. Az általános iskolák, középfokú iskolák és gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmények nappali tagozatos diákjai a tanítási napokon és szombatonként díjmentesen utazhatnak a vasúton, ha a listán szereplő műemlékekeket, múzeumokat, emlékhelyeket látogatják meg.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.