Körösparti Péter a HÖOK új elnöke

Körösparti Pétert, a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezetőjét választotta meg elnökévé a Hallgatói...

  • MTI
Fazekas István

Körösparti Pétert, a Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezetőjét választotta meg elnökévé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a szombati időközi tisztújító közgyűlésen. Körösparti Péterre 322-en szavaztak igennel és 39-en nemmel a győri Széchenyi István Egyetemen tartott közgyűlésen.

Az időközi küldöttgyűlést azért kellett megtartani, mert a korábbi elnök, Nagy Dávid augusztus végén, személyes okokra hivatkozva, lemondott. A HÖOK irányítását ügyvezető elnökként akkor Körösparti Péter elnökhelyettes vette át. A HÖOK új elnökének mandátuma 2014. december 31-éig szól.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.