14 milliárdot spórolhatnak az egyetemek

Tizenkét PPP-konstrukció kiváltásáról írt alá szerződést hétfőn Budapesten újságírók előtt Palkovics László oktatásért felelős államtitkár az érintett felsőoktatási intézmények kancellárjaival.

  • MTI
Mónus Márton

Palkovics László ismertetése szerint a 12 projekt összértéke 29 milliárd forint, a konstrukciók kiváltása pedig nagyjából 14 milliárd forint megtakarítást eredményez az intézményeknek.

Hozzátette: fontos, hogy ezek az előnytelen konstrukciók a továbbiakban nem terhelik az intézmények működését, a PPP miatt kifizetett bérleti és szolgáltatási díjak ugyanis egy kisebb intézmény teljes költségvetésének 20-50 százalékát is kitehetik.

Az államtitkár közlése szerint 2017-ben folytatódik a PPP-projektek kiváltása.

Gyetvai Árpád miniszteri biztos kiemelte: a kiváltott PPP-projekteknél az üzemeltetési, fenntartási és esetleges felújítási költségek 30 százalékkal magasabbak, mint saját üzemeltetés esetén.

Kitért arra: olyan épületek után is fizetnek bérleti díjat, amelyek üresen állnak. A most kiváltott miskolci Pattantyús épület-projekt éves díja például 160 millió forint plusz áfa - mondta.

A kiváltott konstrukciók között szerepel a Nyugat-magyarországi Egyetem négy projektje, a Dunaújvárosi Egyetem, az Eötvös József Főiskola, az Eszterházy Károly Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem egy-egy és a Pallasz Athéné Egyetem két projektje.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.