Kiszorítja a Természettudományi Múzeumot a Közszolgálati Egyetem

Bár korábban érintetlenül hagyták volna, mégis új helyet kell keresni Európa egyik legjelentősebb természettudományi kiállításának.

  • Eduline
Pataky Zsolt

Több mint 60 milliárd forintnyi közpénzt rendeltek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felújítására és kibővítésére. Az országban eddig példátlan - kritikusok szerint aránytalan - egyetemkoncepciót a II. Orbán-kormány hívta életre. A kezdeti tervek szerint sem a szomszédos Bárka Színházat, sem a Raoul Wallenberg Szakiskolát, sem a Természettudományi Múzeumot nem érintette volna érdemben a projekt, ám napjainkban már csak a múzeum működik a helyén - írja legfrissebb számában a HVG.

A középiskola megmentésért hónapokig küzdöttek a diákok, a több mint 1200 gyerek elhelyezése sokáig a levegőben lógott 2015 tavaszán. A kormány nem engedett, de a megszüntetés helyett a nyilvánosság nyomására sikerült elérni, hogy csak elköltöztessék az intézményt.

A közszolgálati egyetemnek lehet, amit senki másnak

Tovább erősítette a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kivételezett helyzetét, hatalmas versenyelőnybe juttatva más egyetemekhez képest. Az NKE ugyanis mostantól kezdve nincs a Magyar Akkreditációs Bizottsághoz kötve, így akár indíthat olyan szakokat is, amiket a bizottság rendre elkaszált itthon.

A Bárka Színház nem úszta meg. Az egyetem ugyan jelezte, hogy átvenné a Józsefvárosi Önkormányzattól a színházat, ám addig halogatták a döntést a felek, míg a társulat a források hiányában feloszlott. Az NKE így szabadon vívóteremmé alakíthatja vissza az egykor neves alternatív színházat.

A Természettudományi Múzeum fokozatosan terjeszkedhetett a és szépülhetett a gazdasági válságig, majd megtorpant a folyamat. Az NKE terjeszkedésének ráadásul kedveztek a döntéshozók, így fokozatosan kiszorulni látszik a ludovikai épületéből. 2012-ben elvették és az NKE-hez került az épület vagyonkezelői jogköre, 2013-ban kiürítették az egyetem érdekében a magasföldszintet, valamint feleakkora helyre kellett költöztetni a 80 ezer tételes ásványtárat.

Egy ideje már a múzeum új helyét keresik, ám a HVG szerint egyelőre csak külvárosi helyszínek merültek fel, távol a turisták által preferált belvárostól.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.