Kiosztották az iparkamara elnökét, tovább tárgyal a HÖOK - ez történt a héten

Kellemetlen meglepetés érte a hallgatókat az ELTE-n és a Corvinuson: hiába várták a szokásos tanulmányi és szociális ösztöndíjat. Egyre több végzős középiskolás felvételizik külföldi egyetemre. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem tüntet, hanem folytatja a tárgyalásokat a "röghöz kötés" feltételeiről. A családi életről is tanulhatnak szeptembertől az általános iskolások. A hét hírei és cikkei.

  • Eduline

Hiába vártak az ösztöndíjakra a rászoruló hallgatók

Az eddiginél félmilliárd forinttal kevesebbet kapott az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az intézmény a szociális és tanulmányi ösztöndíjakra: a nem kötelezően előírt juttatásokra hiába vártak a nyertes pályázók. Hallgatói normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után jár: az egyetemi hallgatói önkormányzat szerint a kormányzat törvénysértést követett el, mivel azonos hallgatói létszám mellett azonos összegű normatívát kell meghatározni. Cikkünket itt olvashatjátok.

A minisztérium csütörtöki közleményében azt írta: a valós számok alapján minden felsőoktatási intézmény megkapja a szükséges támogatást. A korábbi évek ösztöndíjas létszámai nem mérvadók, mivel az előirányzat a 2013 őszi félév hallgatói normatíváját is tartalmazza, akkor pedig várhatóan alacsonyabb lesz az állami ösztöndíjas hallgatók száma a jogi és gazdasági képzésben.

MTI / Vajda János

Diploma után: gazdasági szakok

A friss diplomások elhelyezkedési esélyeiről szóló cikksorozatunkban most a gazdasági diplomások helyzetét néztük meg. A végzettek havi 166-255 forintos nettó fizetésre számíthatnak, jelentős részük saját szakmájában helyezkedik el. Cikkünket itt olvashatjátok, a sorozat első, jogászokról szóló részét pedig itt találjátok.

Lemondhatnak a legjobb diákokról a magyar egyetemek?

Egyre több gimnazista tervezi, hogy külföldön tanul tovább: van olyan budapesti iskola, ahol minden harmadik diák felvételizik valamelyik brit, amerikai, osztrák vagy dániai egyetemre. Ausztriában és Németországban ingyenes a képzés, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában pedig különböző ösztöndíjakra pályázhatnak, és diákhitelt is igénybe vehetnek a magyar hallgatók. Cikkünket itt olvashatjátok.

Sakk, családi élet, pénzügy – ezek közül válaszhatnak az iskolások

Az általános és középiskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán új kerettantervek szerint kezdődik meg az oktatás szeptemberben. Családi életre nevelés, jelenismeret, etikus vállalkozói ismeretek, bringaakadémia – többek között ilyen tantárgyakat oktathatnak az iskolák a tanítási idő szabadon felhasználható tíz százalékában. A teljes listát leírásokkal itt találjátok.

Készüljetek velünk a matekérettségire

Az előkészítő harmadik részében rövid feladatokat kell megoldanotok: gyakorolhatjátok az algebrai átalakítást, a függvényes és mértani sorozatos példákat, és a geometriát is. Az első részt itt, a másodikat pedig itt nézhetitek meg. Milyen volt az előző évek magyar, töri, angol vagy éppen német érettségije? Nálunk mindet megtaláljátok: feladatok és megoldások itt.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter

Kiosztotta az Iparkamara elnökét a Szegedi Egyetem docense

"Parragh Úr láthatóan rendkívül tájékozatlan a felsőoktatás kérdéseit illetően, az andragógia hallatán pedig egyenesen paranoiás tüneteteket mutat, anélkül, hogy tisztában lenne félelme tárgyával és annak valós tartalmával” – írta Farkas Éva, a Szegedi Tudományegyetem docense az eduline-nak eljuttatott levélben Parragh László kijelentésére reagálva. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ugyanis egyszerű „tücsökszaknak” nevezte az andragógiát.

Folytatja a tárgyalásokat a HÖOK

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közgyűlése pénteken úgy döntött, tovább folytatja a tárgyalásokat az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) a hallgatói szerződések ügyében. A HÖOK javaslata a kötelező itthoni munkavállalás idejébe – amelyet az állami ösztöndíjas hallgatóknak kell vállalniuk a szerződésben – beleszámítaná a regisztrált munkanélküliséget, a doktoranduszként eltöltött időt, a diákmunkát és a felsőoktatási tanulmányok előtt megkezdett munkát is.

Korábban Klinghammer István felsőoktatási államtitkár úgy nyilatkozott: az eddigi kétszeres szorzó helyett „csak” a tanulmányok hosszával megegyező ideig kellene itthon dolgozniuk a diplomásoknak. Április végéig megszülethet a megállapodás. A Hallgatói Hálózat továbbra is ellenzi a hallgatói szerződés bármilyen formáját: a diákszervezet közleményét itt olvashatjátok.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.