Kínából segítik az oktatást a győri egyetemen

Új szuperszámítógépet adtak át kedden a győri Széchenyi István Egyetemen (SZE) a világ egyik vezető infokommunikációs vállalata, a Huawei Technologies és az intézmény között idén májusban aláírt stratégiai együttműködés első lépéseként.

  • eduline/mti

A nagy számítási képességű számítógép új kutatási lehetőségeket nyit és hozzájárul ahhoz, hogy az intézményben nemzetközi szinten is elismert mérnököket képezhessenek - hangzott el az átadási ünnepségen.

Földesi Péter, az SZE rektora azt mondta, attól lesz jó egy egyetem, hogy a hallgatóinak lehetőségeket és kihívásokat tud teremteni, amelyek által fejlődhetnek, egyre jobbak lehetnek területeiken.

A mintegy háromszázmillió forint értékű szuperszámítógépnek 128 processzormagos és 768 gigabájt memóriája van. Szeptemberben két kutatási projektben is elkezdték használni: a távközlési tanszék kutatói az úgynevezett többutas átviteltechnika tesztelését végzik, vagyis felmérik, hogy mekkora sebességgel tud két nagy teljesítményű számítógép kapcsolatot teremteni egymással. A matematika és számítástudományi tanszék kutatói pedig különböző villamosmotorokat tesztelnek. A jövőben további kutatásokat indítanak el a szuperszámítógépen.

A Huawei öt év alatt mintegy százmillió forint értékben támogatja a távközlési és informatikai képzést az egyetemen, a többi között a Huawei Akadémia és Labor indításával. Mindemellett a kínai nagyvállalat részt vesz a hallgatók szakirányú továbbképzésében és a képzésfejlesztésben.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.