Így fest a győri Széchenyi István Egyetem vadonatúj kolesza

Egyenlőre csak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra érkező sportolók próbálhatják ki, de nemsokára a diákok is beköltözhetnek a 9,2 milliárd forintból épült komplexumba.

  • Eduline
EYOF 2017 Győr Marcali Gábor

Ahogy már mi is írtunk róla, a húszezer négyzetméteres épület új 550 kétágyas szobát jelent, ezen felül Minden szinten van közös társalgó és konyha valamint mosó- és szárítóhelyiség is. A szobák elosztása a következő: egy apartmanból két szoba nyílik, közös zuhanyzóval. Még a gépesítés is megoldott, hiszen minden apartmanhoz tartozik egy-egy hűtőszekrény is. 

EYOF 2017 Győr Marcali Gábor

Az épület légkondicionált.  A kollégium közvetlenül a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ mellett helyezkedik el, az egykori ideiglenes edzőcsarnok helyén, amelyet lebontottak.  

EYOF 2017 Győr Marcali Gábor

Az új kollégium építésével párhozamosan felújították a régi, hétszintes, 450 ágyas kollégiumot is, ahol nem csak a szobákat modernizálták, de belsőépítészeti és villamossági, valamint részleges gépészeti korszerűsítések valósultak meg. - írja az Offmédia.

Nagy építkezés lesz Győrben, felsőoktatási-ipari központot hoznak létre

Letették az alapkövet. Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központ létesül Győrben, aminek alapkövét tegnap tette le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A Széchenyi István Egyetemen épül az országban az első ilyen központ. Ahogy arra az eseményről beszámoló Kisalföld emlékeztet, az egyetem az Audival alakított ki egy nyitott, kisebb válallkozásokat is bevonó platformot.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.