Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A felsőfokú tanulmányok külföldi folytatását lehetővé tevő Erasmus program jelentős kiterjesztését javasolja az...
A felsőfokú tanulmányok külföldi folytatását lehetővé tevő Erasmus program jelentős kiterjesztését javasolja az Európai Bizottság, a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló költségvetési kerettervezetének szerdán ismertetett oktatáspolitikai indítványaiban.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény elképzelései szerint a szóban forgó hétéves időszakban 2,2 millió felsőoktatási hallgató részesülne támogatásban, hogy tanulmányai egy részét külföldön folytathassa. A jelenlegi programok keretében ugyanekkora időtartamon belül 1,5 millióan kapnak erre lehetőséget. Emellett 735 ezer szakképzésben részt vevő hallgató folytathatná tanulmányai egy részét külföldön, szemben az eddigi keret által biztosított 350 ezer fővel. Külföldi oktatási tevékenységet az Erasmus segítségével egy millió tanár és ifjúságsegítő folytathatna, a mostani 600 ezer helyett. Hétszázezer fiatal mehetne külföldi vállalathoz szakmai gyakorlatra. Jelenleg ez a szám 600 ezer.
A brüsszeli tervek új program indításáról is szólnak: 2014 és 2020 között 330 ezer nappali szakos, mesterképzésben részt vevő hallgató kaphatna diákhitel-garanciát külföldi tanulmányai finanszírozásához.

Mindemellett az Erasmus segítségével 540 ezer fiatal végezhetne önkéntes munkát külföldön vagy vehetne részt ifjúsági csereprogramokban, a mostani 374 ezer helyett. Harmincnégyezer hallgató kaphatna támogatást közös oklevél megszerzéséhez, ami azt jelenti, hogy legalább két külföldi felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat. Jelenleg 17 600 hallható részesül ilyen jellegű támogatásban.
Az Európai Bizottság javaslata alapján a pénzügyi keret a jelenlegi hétéves költségvetéshez viszonyítva összességében mintegy 70 százalékkal növekedne, és a 2014-től 2020-ig terjedő időszak Erasmus-programja 19 milliárd euróval gazdálkodhatna.
Azok száma, akik 2010-ben tanulmányok folytatása, képzésben való részvétel vagy önkéntes tevékenység céljára uniós támogatásban részesültek, Magyarországon az "Egész életen át tartó tanulás programja" keretében 8 ezer, a "Fiatalok lendületben" program keretében 4500, összesen tehát 12.500 volt a brüsszeli bizottság adatai szerint.
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.