Havazás: a szegedi egyetemen nem lesz rendkívüli szünet

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), illetve az SZTE közoktatási intézményeiben hétfőn és kedden is lesz oktatás, de az...

  • Eduline

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), illetve az SZTE közoktatási intézményeiben hétfőn és kedden is lesz oktatás, de az intézmény igazoltnak tekinti azoknak a diákoknak a hiányzását, akik a rendkívüli hideg, illetve a nagy hó miatt nem jutnak el az órákra.

Az egyetemi hallgatók és az egyetemi gyakorló iskolák diákjai közül azok hiányzását, akik a rendkívüli hideg, illetve a nagy hó miatt nem tudnak részt venni a tanítási órákon, mert állandó lakóhelyükről nem tudnak visszautazni Szegedre - hétfőn és kedden - az intézmény igazoltnak tekinti - közölte az SZTE szervezeti és működési szabályzatára hivatkozva az oktatásért felelős rektorhelyettes, Homoki-Nagy Mária.

Ez a rendelkezés az SZTE hallgatóira, valamint az egyetem közoktatási intézményei közül az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Napköziotthonos Óvodája, valamint a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola diákjaira vonatkozik, ugyanis a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban, illetve a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában hétfőtől amúgy is síszünetet tartanak.

A rendkívüli hideg és a hóhelyzet miatt Csongrád megye közoktatási intézményeiben hétfőre és keddre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője.

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu