ELTE BTK: hallgatók és oktatók tiltakoznak a nyugdíjazások ellen

Online és petícióval is tiltakoznak az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanárai és hallgatói a nyugdíjas korú oktatók...

  • Eduline
Facebook - Első Magyar Egyetemfoglalás

Online és petícióval is tiltakoznak az ELTE Bölcsészettudományi Karának tanárai és hallgatói a nyugdíjas korú oktatók elbocsátása ellen. Az ELTE Angol-Amerikai Intézete arra kéri a BTK vezetését, hogy ne nyugdíjazzák Nádasdy Ádám nyelvészt, és ne küldjék fizetetlen szabadságra Dávidházi Pétert.

"Ná­das­dy Ádám 66 éves és az ELTE BTK, „az ország legelső egyetemének legelső kara” végső szorultságában úgy határozott, hogy nyugdíjba küldi, és nem tart igényt arra, hogy tovább hallgatókat oktasson – jóllehet professzorként még négy évig, 70 éves koráig oktathatna. Kevés döntést lehet elképzelni, amely ennél rövidlátóbb lenne" - írják.

A Reneszánsz tanulmányok mesterszak hallgatói petícióval tiltakoznak Horváth Iván nyugdíjazása ellen, amelyet a professzor szobájánál helyeztek el. "Úgy véljük, hogy a Tanár Úr értékközvetítő és -teremtő munkája nélkül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának több területén, így például a Régi magyar irodalom tanszéken, de főképp a Reneszánsz tanulmányok mesterképzésen folyó munka a továbbiakban kérdésessé válik" - írják.

Dezső Tamás dékán múlt szombaton jelentette be: a rossz anyagi helyzet miatt huszonkét oktatójától válik meg a bölcsészkar: nyugdíjas korú, 62, illetve 65 év fölötti kollégákról van szó. További tíz, félállásban dolgozó oktatójukat pedig arra kérik, hogy igényeljenek fizetés nélküli szabadságot az év végéig. Kedden a BTK-n, csütörtökön pedig a Corvinus Egyetemen tiltakoztak hallgatók és oktatók az elbocsátások ellen, élőlánccal véve körül az épületeket: erről itt és itt olvashattok.

Az ELTE pénteken jelentette be: professor emeritusként, fizetés nélkül tovább alkalmazná a tanárok egy részét.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.