Hallgatói pótdíjakból épül új szolgáltatóközpont a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DE-HÖK) a diákok által a nem teljesített kreditek után befizetett...

  • Eduline

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DE-HÖK) a diákok által a nem teljesített kreditek után befizetett pótdíjakból finanszírozza egy új hallgatói szolgáltatóközpont építésének 300 milliós költségeit - mondta el Csiszár Imre, a DE-HÖK elnökhelyettese.

Az egyetem szenátusa két éve azzal a céllal vezette be ezt a díjat, hogy a hallgatók körültekintően válasszák meg, mely tárgyakat veszik fel, és amit felvesznek, azt végezzék is el. 

Ha a hallgatók nem teljesítik a felvett tantárgyakat, kreditenként 1500 forint, de legfeljebb 18 ezer forint pótdíjat kell fizetniük. A szenátus határozata értelmében a kreditdíjból befolyó bevétel - évente több tízmillió forint - 90 százaléka hallgatói sport- és kulturális célú infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a hallgatói jóléti szolgáltatások bővítésére fordítható, 10 százalékot pedig a karok használhatják fel oktatástechnikai fejlesztésekre. 

Csiszár Imre közlése szerint a hallgatók tanulmányi ügyeinek intézését és a számukra nyújtott szolgáltatások ellátását könnyíti meg az év végére elkészülő, 1200 négyzetméteres hallgatói tanulmányi és szolgáltatóközpont. 

Az új épületben a beiratkozást, diákigazolvány-ügyintézést és igazolások kiadását is "egyablakos ügyintézéssel" végzik majd. Közösségi terek, a tetőn egy sportpálya, valamint előadó- és konferenciaterem is helyet kap az épületben, amelynek építési tervei jelenleg még engedélyezés alatt vannak. 

Hozzászólások

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.