Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete, az ELTE, a Nyíregyházi Főiskola és a Kaposvári Egyetem vezeti a HVG pedagógusképzési rangsorát. Megjelent a HVG rangsor - Diploma 2014, benne tíz képzésterület és több mint negyven szak rangsorával.

A Nyíregyházi Főiskola, a Kaposvári Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem pedagógiai kara vezeti pedagógusképzéseket indító karok HVG-rangsorát a hallgatók eredményei alapján. "A jelentkezők szemében messze a legvonzóbb az ELTE három kara, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar, valamint a Tanító- és Óvóképző Kar volt, az e képzési területre első helyen jelentkezők egyharmada ezekre adta be papírjait. A felvettek pontátlaga azonban a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében volt a legmagasabb, a gyógypedagógiai kar mellett egyedül ott került 400 pont fölé" - olvasható a HVG kiadványában.
Rang (hallgatók kiválósága) | Intézmény | Rang (oktatók kiválósága) | Intézmény |
1. | Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete | 1. | Nyíregyházi Főiskola PKK |
1. | Eötvös Loránd Tudományegyetem PPK | 2. | Kaposvári Egyetem PK |
3. | Eötvös Loránd Tudományegyetem BGGYK | 3. | Szegedi Tudományegyetem JGYPK |
4. | Eötvös Loránd Tudományegyetem TÓK | 4. | Eötvös József Főiskola NTK |
5. | Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK | 4. | Debreceni Református Hittudományi Egyetem |
5. | Szegedi Tudományegyetem TKK |
|
|
"Az oktatói kiválóság rangsorában az ELTE intézményei a mezőny második felében foglalnak helyet, mind a tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma, mind az összes hallgatóhoz viszonyított arányuk alacsony. A legnagyobb létszámban a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán dolgoznak tudományos fokozattal rendelkező oktatük, az összes oktatóhoz viszonyított arányuk éppen 50 százalék felett van" - olvasható a kiadványban.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a HVG összesített egyetemi-főiskolai rangsorát az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Pannon Egyetem vezeti. A rangsorról itt olvashattok.
A HVG rangsor - Diploma 2014 kiadványban minden fontos információt megtalálsz az alap- és mesterszakokról, megismerheted a pályakövetési rendszer adatait, valamint megtudhatod, mekkora kiadással kell számolniuk a hallgatóknak, milyen változások várhatóak a felsőoktatásban, és milyen ösztöndíjakra pályázhatsz. A HVG felsőoktatási rangsorát keresd az újságárusoknál vagy rendeld meg itt, a kiadótól.
Most rövid ideig kedvezményes áron, 2500 forintért rendelheted meg a HVG három idei oktatási kiadványát: a Diploma Rangsort, a Középiskolai Rangsort és a Campus Pluszt. Az ajánlat december 15-ig érvényes, részletek és rendelés itt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).