Zseniális eszközt készítettek magyar egyetemisták, milliók életét könnyíthetik meg

Magyar egyetemisták találmánya vakoknak adja vissza az olvasás élményét azzal, hogy egy okoskesztyűvel önállóan is tudnak olvasni - mondták el a feltalálók az M1 aktuális csatornán szombaton.

  • MTI
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A kesztyű és a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazás lehetővé teszi bármely nyomtatott szöveg elolvasását, úgy, mintha az Braille-írás lenne - mondta Fülöp Ádám a GlovEye projektvezetője, szoftverfejlesztő. 

Klinkó Krisztián hardverfejlesztő, alapító elmondta: az ötlet egy buszon jutott eszébe, amikor látta, ahogy egy látássérült ember a normál írást felolvasó alkalmazást használta, és közben nehezen kapaszkodott. A fejlesztés idén februárban indult, a koncepciót már májusban bemutatták egy tudományos konferencián.

Fülöp Ádám szerint jövő nyár elejére kerülhet kereskedelmi forgalomba a termék, a prototípus fejlesztése több százezer forintba került.

Hihetetlen eszközt fejlesztettek ki magyar diákok, világversenyen indulnak

Vak embereknek adja vissza az olvasás élményét 2017 magyar diákstartupja, a csapat tagjai július végén Seattle-ben, a Microsoft Imagine Cup nevű világversenyén mutatják be fejlesztésüket - írja az Index. Az Index azt írja, a Microsoft idén is megrendezi a diákoknak szóló nemzetközi startupversenyét, az Imagine Cupot.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.