Felsőoktatás: Balog Zoltán nagy meglepetéseket ígér

Komoly bejelentések várhatók a felsőoktatás pénzügyi ráfordításairól - erről Balog Zoltán beszélt pénteken...

  • MTI
Balog Zoltán miniszter. Nagy meglepetéseket ígér
MTI / Kovács Attila

Komoly bejelentések várhatók a felsőoktatás pénzügyi ráfordításairól - erről Balog Zoltán beszélt pénteken, Budapesten a Történelmi Egyházak Közoktatási Intézményvezetői Országos Egyesületének konferenciáján.

Az emberi erőforrások minisztere számokat egyelőre nem mondott, de úgy fogalmazott: komoly bejelentések várhatók a tekintetben, hogy a GDP százalékában mennyit költenek a jövőben a felsőoktatásra.

A miniszter kiemelte, a magyar oktatás olyan jelentős változásokon megy keresztül, amelyhez szövetségesekre van szükség. Ennek kapcsán ismét kitért arra - az általa már többször említett - a kultúraváltásra, amely az állam és az állam szolgálatában dolgozók közötti jó partneri viszonyon alapul.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.