Ez lehet az évszázad botránya a világ legjobb egyetemén

Százhuszonöt harvardi hallgatót gyanúsítanak csalással.

  • Eduline
A Harvard. Még soha nem robbant ki ilyen botrány
Wikipedia

Százhuszonöt harvardi hallgatót gyanúsítanak csalással. Ha bebizonyosodik, hogy tényleg csaltak a záróvizsgán, ez lesz minden idők legnagyobb botránya az egyetemen - írja a Telegraph.

Az incidensre úgy derült fény, hogy az egyik javítótanár több feladatlapon is ugyanazokat a megoldásokat találta, ezért az egyetem vezetősége a kurzus összes hallgatójának dolgozatát megvizsgálta. Ezeket a teszteket nem az intézményben írták meg az egyetemisták, hanem otthon kellett kitölteniük - a szabályok szerint nem dolgozhattak együtt másokkal. A százhuszonöt diákot akár egy évre is eltilthatják tanulmányaik folytatásától.

A Harvardnak már csak azért is kínos az ügy, mert az összes felsőoktatási világrangsorban az első-második helyet szerzi meg - többek között a hallgatók teljesítményére kapott magas pontszámnak köszönhetően.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.