21 évesen orvos lett ez a lány

Melanie Norton még csak 21 éves, mégis sikerült befejeznie az orvosi egyetemet, így most ő Európa legfiatalabb orvosa.

  • Eduline
Facebook

Melanie Norton 1994-ben született Chicagóban, édesapja halála után családjával Belgrádba költöztek. Az ekkor 13 éves lány mindössze két év alatt végigszáguldott a középiskolán és korkedvezménnyel felvették az orvosira is.

"Mindig is tudtam, hogy orvos akarok lenni. A keresztapám onkológus volt, felnéztem rá. A családom mindig azt mondta, kövessem az álmaimat, csináljam, amit igazán szeretnék és tudtam, hogy ez a gyógyítás. Most leginkább a kardiológia vonz" – nyilatkozta a Blic újságnak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.