Elfoglalták a Csongrád megyei kormányhivatalt a szegedi egyetemisták

Elfoglalta a Csongrád megyei kormányhivatal földszintjét és ülősztrájkot kezdett a Szegedi Tudományegyetem három...

  • Eduline
Túry Gergely

Elfoglalta a Csongrád megyei kormányhivatal földszintjét és ülősztrájkot kezdett a Szegedi Tudományegyetem három oktatója és negyven hallgatója, köztük a Hallgatói Hálózat aktivistái. A budapesti hallgatói fórumról szóló tudósításunkat itt olvashatjátok.

"A mintegy negyven aktivista a kormányablaknál - amit a kormány a magyar állampolgárokkal való kapcsolattartás céljából hozott létre - magyarázatot követelünk a felsőoktatást romba döntő intézkedések okaiért" - írják. Az egyetemisták a kormányablak működését nem akarják zavarni. Milyen diáktüntetések lesznek ezen a héten? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

A délmagyar.hu tudósítása szerint fél egy körül rendőrök érkeztek a kormányhivatalba, akik ugyanúgy a közforgalmú helyen tartózkodnak, mint az egyetemisták. Egyelőre nem csinálnak semmit, nem igazoltatják a hallgatókat. Az eduline kint lesz a hétfő délutáni budapesti hallgatói fórumon is, folyamatosan frissülő tudósításunkat keressétek itt és a Facebookon.

Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke újságíróknak elmondta, az elmúlt egy évben ötödére csökkent az államilag finanszírozott hallgatói létszám, Szeged esetében ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyetemi képzés veszélybe került. Nem Magyarországon él az, aki nem látja, a felsőoktatás valamennyi szereplője kétségbe van esve – fogalmazott a hallgatói vezető, aki úgy látja, minden erkölcsileg vállalható eszközt igénybe kell venni érdekeik képviselete érdekében.

A következő napokban országszerte nagyon sok kisebb-nagyobb tiltakozó akció lesz, ha ezek nem érnek célt, a teljes felsőoktatást érintő sztrájk jöhet – mondta az elnök. Hozzátette: Magyarországon a diplomások aránya jóval az uniós átlag alatt van. Bécsben nyolcezer forintnak megfelelő regisztrációs díj fejében ingyen tanulhatnak a hallgatók. A kormány lépéseivel az érhető el, hogy a fiatalok tömegesen külföldre menjenek tanulni – fogalmazott Török Márk.

Sztrájkbzottságot hozott létre a szeged HÖK és HaHa

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata (SZTE EHÖK) és a Hallgatói Hálózat (HaHa) pénteken kötött együttműködési megállapodást a sztrájkbizottság megalakításáról. A két hallgatói csoport elfogadhatatlannak tartja a múlt szerdai kormányülésen elfogadott keretszámokat, amelyek a HÖK és a HaHa szerint "ellehetetleníti a Szegedi Tudományegyetem jövőbeni együttműködését".

A két szervezet egyetért abban, hogy az új felsőoktatási törvény hozta változások – hallgatói szerződés, részösztöndíj – valamint a jövő évre vonatkozó keretszámok a felsőoktatás és a fiatalok jövőjét veszélyeztetik.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.