Diákok listázása: kiírták a HÖK-választást, májusban lesz eredmény

Kiírták a hallgatói önkormányzati választásokat az ELTE bölcsészkarán, a szavazatokat április 29-én és 30-án...

  • Eduline
Megkezdődnek a hallgatói önkormányzati választások az ELTE BTK-n
Túry Gergely

Kiírták a hallgatói önkormányzati választásokat az ELTE bölcsészkarán, a szavazatokat április 29-én és 30-án összesítik. Az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának működését február 20-án függesztette fel Mezey Barna rektor a diákok listázásának ügye miatt. A döntést az egyetem vezetői akkor azzal indokolták: a listák készítéséhez a HÖK tagjainak – saját állításuk szerint – nincs közük, de a személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok megsértését Garbai Ádám HÖK-elnök elismerte, a diákok alapadatait tartalmazó táblázatokhoz ugyanis a hallgatói önkormányzat irodájában többen hozzáférhettek.

Az atv.hu február közepén írt arról, hogy az ELTE bölcsészettudományi karának korábbi hallgatói önkormányzata világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vált származásuk alapján készített listákat a gólyákról, a dokumentum később személyes adatokkal, emailcímekkel, telefonszámokkal, sőt képekkel együtt is elérhető volt az interneten.

A Hallgatói Hálózat (HaHa) bölcsészkari csoportja a HÖK-választások kiírására közleményben úgy reagált: „az elmúlt hónapok hangos botrányai tökéletesen hiteltelenné tették a bölcsészkari hallgatói érdekképviseletet, szégyent hoztak a karra és minden BTK-s hallgatóra”. A diákszervezet hozzátette: arra kérik a bölcsészkar hallgatóit, hogy vegyenek részt jelöltként és szavazóként a választásokon.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.