Reagált az ELTE-BTK dékánja a tanárok "feljelentésére"

Szerinte a védelem a hallgatókat és az oktatókat is megilleti.

  • Eduline

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, a 888.hu felhívást tett közzé: arra kérnek egyetemi hallgatókat, jelentsék nekik, ha valamely tanáruk "balliberális politizálásba" kezd az órákon. Azóta több mint 40 jelzés érkezett egyetemistáktól, akik "feljelentették" tanáraikat "kéretlen baloldali politizálás" miatt.

A 444.hu szerdán kérdéseket küldött az üggyel kapcsolatban az ELTE rektorának és a bölcsészkar dékánjának. Sonkoly Gábor dékántól pénteken az alábbi válasz érkezett:

Az ELTE BTK intézményként politikamentes oktatási és kutatási tevékenységet folytat. Bármilyen etikai tekintetben kifogásolható esemény etikai eljárás keretében kezelendő. A kar vezetéséhez nem érkezett olyan etikai bejelentés, amely etikai eljárás megindítását indokolta volna. A védelem hallgatóinkat és oktató-kutatóinkat is megilleti. Az elmúlt napok sajtó-megnyilvánulásait nem kívánjuk kommentálni, és névtelen sajtó-bejelentéseket sem kívánunk kezelni.

A hallgatóknak is van véleményük, a laphoz az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzatától érkezett válasz kiemeli, hogy

Az egyik legfontosabb értékünknek tartjuk a vélemények szabad ütköztetését és a kritikai gondolkodást, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ELTE BTK továbbra is az egyetemi ranglisták élén állhasson.”

„Hallgatótársaink mind a médiában olvasottakkal, mind az órákon hallottakkal kapcsolatban önálló álláspontokkal rendelkeznek, amelyek megvitatására akár egyetemi környezetben is lehetőségük van. Ebből következik az, hogy az egyes órák során elhangzottak alapján nem lehet és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni a Kar teljes közösségével kapcsolatban" - írják.

Több mint negyven egyetemista jelentette fel tanárát

Keddig több mint negyvenen nyomták fel egyetemi-főiskolai oktatójukat a „kéretlen balliberális politizálás" miatt - ezt a 888 közölte a Klubrádióval. A 888.hu felhívást tett közzé: arra kérnek egyetemi hallgatókat, jelentsék nekik, ha valamely tanáruk úgynevezett balliberális politizálásba kezd az órákon.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.