Ingyenes nyelvtanfolyamok: mégis jelentkezhetnek a 35 évnél idősebbek?

Elképzelhető, hogy mégis részt vehetnek a kormány diplomamentő programjában a 35 évnél idősebb "majdnemdiplomások".

  • Eduline
Túry Gergely

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az m1 Ma reggel című műsorában elmondta: sokan megkeresték azzal, hogy szívesen jelentkeznének a programra, de nem tehetik, mert 35 évnél idősebbek. A korhatárt azért szabták 35 évre, mert körülbelül tíz éve kötik nyelvvizsgához a diplomaszerzést.

„Halkan azt mondom, hogy lehet, alszunk még rá egyet, és nyitva hagyjuk az efölötti korosztálynak is” - közölte Czomba Sándor. „Nem biztos, hogy túlságosan egészséges, ha korhatár szerint korlátozzuk a lehetőséget” - tette hozzá.

Az államtitkár szerdán jelentette be, hogy márciusban 3 milliárd forintos diplomamentő programot indítanak. A 2015 augusztusáig tartó program lényege, hogy a "beragadt" diplomákat megszerezhesse az a több mint 49 ezer volt hallgató, akinek már csak nyelvvizsgára van szüksége.

A tervek szerint 240 órás ingyenes nyelvtanfolyamokat biztosítanának a jelentkezőknek. A program egyelőre csak angol és német nyelvre terjed ki, de elképzelhető, hogy kibővítik a francia nyelvvel is.

Hogyan működik a diplomamentő program? Nyolc kérdés - nyolc válasz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.