"Gyalázatos döntés" - újabb professzor szakított a Debreceni Egyetemmel Putyin miatt

"Az Orvostudományi Doktori Iskola rendszeresen kér fel az onnan kikerülő, általában igen magas színvonalú PhD-dolgozatok bírálatára, a doktoranduszok szigorlati vizsgáztatására. (...) Legnagyobb fájdalommal ezt a kapcsolatot kénytelen vagyok megszakítani addig, amíg a fenti gyalázatos döntést az egyetem vissza nem vonja" - írja Váradi András, az MTA doktora a Debreceni Egyetem rektorának.

  • Eduline
Stiller Ákos

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Debreceni Egyetem szenátusa augusztus közepén úgy döntött, hogy egyetemi díszpolgári címet adományoz az orosz elnöknek, Vlagyimir Putyinnak. A kitüntetést azzal indokolták, hogy Putyin jóvoltából az Orosz Föderáció jelentős szerepet juttat a Debreceni Egyetemnek a Paks II. beruházásban.

A döntés ellen sokan tiltakoztak a Facebookon, ehhez négy debreceni tanszék, valamint az Oktatói Hálózat is csatlakozott, Vajda Mihály filozófus pedig lemondott professor emeritus címéről.

A debreceni rektor a tiltakozókról: szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácánok

"Néhány szerencsétlen, világtalan, tehetetlen balfácán az egyetemen azt mondta, húha, a sajtó mond valamit, hú, most itt a lehetőség" - mondta a Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetemi díszpolgári címe ellen tiltakozókról Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, aki azt is hozzátette: megnézik, elkövetett-e valaki valamilyen hibát, hatásköri túllépést.

Most az MTA doktora, Váradi András szakította meg kapcsolatát az egyetemmel, a rektornak címzett levele az Élet és Irodalomban jelent meg. „Mindig van egy utolsó csepp a pohárban. Természetesen arról a „pohárról” van szó, amelybe az Ön egyetemének Szenátusa (90 százalékos többséggel) nem tiszta vizet, hanem a Civis Honoris Causa cím Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnöknek való adományozását töltötte. Erről sokakkal együtt nekem is lesújtó a véleményem” - írja Váradi.

Azt írja, „erős szakmai és baráti szálak" fűzik a Debreceni Egyetemhez. "Az Orvostudományi Doktori Iskola rendszeresen kér fel az onnan kikerülő, általában igen magas színvonalú PhD-dolgozatok bírálatára, a doktoranduszok szigorlati vizsgáztatására. Ez számomra mindig nagy megtiszteltetést és örömet jelentett, nagyon sokat tanultam ezeken az alkalmakon. Azt remélem, én is elfogadható színvonalon végeztem el a munkát – máskülönben nem kértek volna fel újra meg újra. Legnagyobb fájdalommal ezt a kapcsolatot kénytelen vagyok megszakítani addig, amíg a fenti gyalázatos döntést az Egyetem vissza nem vonja. Egészen biztos vagyok abban, hogy debreceni barátaim megértik elhatározásomat” - olvasható a levélben.

Váradi András szerint a szenátus döntésével "mindenkit felmérhetetlen kár ért. Én most azokra a tehetséges, frissen doktorált, illetve doktoráló ifjú tudósokra gondolok, akik a világ kiemelkedő kutatóintézeteibe kívánnak néhány éves posztdoktori ösztöndíjat megpályázni. „Hm, ez az ifjú kutató arról az egyetemről jönne, ott szerzett PhD-t, ahol Putyint díszpolgárrá fogadták..., talán válasszunk egy másikat egy nem kompromittálódott egyetemről.” Nem gondolom, hogy Önt ez a veszély különösebben foglalkoztatja, de merem remélni, hogy az érintettek átérzik ennek súlyát" - írja.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.