Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az elmúlt ötven év egyik legkiemelkedőbb szereplésével zárta a magyar egyetemi csapat a 29. Nyári Universiadét Tajpejben. Tizennégy éremmel (5 arany, 5 ezüst, 4 bronz) a tizennegyedik helyen végzett a csapat az országok közötti ranglistán

Magyarország 14 sportágban indított 140 versenyzőt, akik 14 érmet szereztek. Ezzel az eredménnyel végül Magyarország éremtáblázaton 5-5 arany és ezüstéremmel, valamint 4 bronzéremmel a 14. helyen végzett. A pontszerző helyezések terén: egyetemi hallgató élsportolóink 7 sportágban összesen 111 pontot gyűjtöttek: az érmek mellett 5 negyedik, 6 ötödik és 8 hatodik hellyel.
Az éremtáblázat élén Japán végzett (37 arany, 27 ezüst, 37 bronz), a második Dél-Korea (30 arany, 22 ezüst, 30 bronz), a harmadik Tajvan (26 arany, 34 ezüst, 30 bronz) végzett. Magyarország az érmek száma alapján megelőztük Franciaországot, Kanadát, Ausztráliát, Finnországot, és az Egyesült Királyságot is, akiknek aranyérmet sem sikerült szerezniük.
A következő nyári Universiade helyszíne Nápoly lesz 2019. július 3. és 14. között.
Ezt tartják a fiatalok a világ legnagyobb problémáinak
A 2017-es World Economic Forum felmérésében a világ számos országából összesen mintegy 31 ezer, 18-35 év közötti fiatalt kérdeztek meg arról, szerintük melyek a világ legégetőbb problémái. A válaszadók majdnem felét (48,8 százalékát) a klímaváltozás aggasztja a legjobban. A válaszadók 78.1 százaléka még az életmódján is hajlandó lenne változtatni, hogy megmentse a környezetét - derült ki a kutatásból.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.