Brüsszelben magyarázkodott a lex CEU miatt Palkovics. Sikerrel?

Közeledtek az álláspontok az Európai Bizottsággal a felsőoktatási törvény előző heti módosításáról - tájékoztatta az MTI-t kedden Brüsszelben Palkovics László oktatási államtitkár, aki Frans Timmermansszal, a bizottság első alelnökével tárgyalt. Az államtitkár szerint az Európai Bizottság alelnöke megértette a magyar kormány érvelését.

  • MTI
Fülöp Máté

Palkovics László elmondta: tárgyalásain kiemelte, a sajtóhírekkel ellentétben a vitatott törvénymódosítás semmilyen módon nem érinti a Magyarországon működő egyetemek autonómiáját, működését.

Hangsúlyozta, a kormánynak nem áll szándékában semmilyen egyetemet megszüntetni, sem a Magyarországon bejegyzett, magyar akkreditációval rendelkező Közép-európai Egyetemet, sem pedig az amerikai akkreditációjú Central European Universityt, amely bár az Egyesült Államokban van bejegyezve, ott nem végez oktatási tevékenységet.

Palkovics arra is felhívta Timmermans figyelmét, hogy sem a Közép-európai Egyetem, sem a Central European University működése nem kerül veszélybe, még akkor sem, ha utóbbinak nem sikerül teljesítenie az új törvényben foglalt feltételeket, mert más formában ugyan, de ebben az esetben is folytatni tudnák a tevékenységüket, és még az üzleti modelljük sem feltétlenül sérülne.

Áder aláírta a lex CEU-t, majd saját lánya iskolája kezdett tiltakozni ellene

Annyira nem volt váratlan az amerikai-brit egyetem reakciója, mert épp úgy működik, ahogy a CEU-nak ezután nem lesz szabad. A Richmond University is kiáll a CEU maradása mellett, ezt a 444 szúrta ki. Erre az egyetemre jár Áder Orsolya, a köztársasági elnök lánya, ahogy arról mi is beszámoltunk tegnap.

Hozzátette, "nagyon nagy esélyt" lát rá, hogy a Central European University a jelenlegihez hasonló formában működjön a jövőben is Budapesten. "A kormány részéről megvan az a szándék és nyitottság, hogy bármilyen megoldásról tárgyaljon. Én azt gondolom, hogy megoldást fogunk találni" - mondta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára Frans Timmermans mellett Navracsics Tibor oktatásért felelős uniós biztossal is tárgyalt kedden Brüsszelben.

A biztosok kollégiuma szerdai ülésén napirendre vesz "aktuális magyarországi témákat", köztük a CEU-t is érintő jogszabályt, hogy megvizsgálja, összhangban áll-e az uniós joggal.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.