Botrány az elitegyetemen: ha nincs elég pénz, nem engednek tanulni?

Legalább 21 ezer fontról, vagyis 7,5 millió forintról kellett igazolást bemutatnia egy brit felvételizőnek, az Oxford...

  • Eduline
Wikipedia

Legalább 21 ezer fontról, vagyis 7,5 millió forintról kellett igazolást bemutatnia egy brit felvételizőnek, az Oxford szerint ugyanis azok a diákok, akiknek nincs legalább ennyi pénzük, gyakran félbehagyják a mesterképzést - írja a Daily Mail. A 26 éves Damien Shannon szerint az egyetem diszkriminálja a szegényebb tanulókat, ezért beperelte az intézményt. Jövő hónapban kezdődik a tárgyalás.

A hallgatót gazdaság- és társadalomtörténet szakra vették fel. Hogy az első tanévre kifizethesse a 9000 fontos tandíjat, kölcsönt vett fel, az egyetem szerint azonban azt is bizonyítania kellene, hogy a megélhetéshez szükséges pénz is a rendelkezésére áll. A diák részmunkaidős állást akar szerezni, ezt azonban az intézmény nem vette figyelembe.

A korábbi brit munkaügyi miniszter támogatja a hallgatót: szerinte az, hogy egy diák mennyi pénzből él, illetve mikor és miből teremti azt elő, magánügy, ráadásul 12-13 ezer fontnál jóval kevesebb is elég egy évre, ha valaki nem szórja a pénzt. Az Observer szerint a perben az egyetem arra fog hivatkozni: azért van szükség a pénzre már a képzés elején, hogy a diákok csak a tanulásra koncentrálhassanak, és ne kelljen pénzügyi problémákon rágódniuk.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.