Az iskolaszövetkezet is igazolhatja a kötelező gyakorlatodat

Egy olvasónktól megtagadta egyeteme, hogy a kötelező szakmai gyakorlatát iskolaszövetkezeten keresztül teljesítse, pedig erre van lehetőség.

  • Eduline
Jobline

Kedves Szerkesztők! Találtam iskolaszövetkezeten keresztül egy munkahelyet, ahol az előzetes interjút követően várnának is. Bár módjukban állna, hogy igazolják a kötelező szakmai gyakorlatomat, az egyetem szerint ez nem lehetséges, mert nem közvetlenül a céggel kerülök jogviszonyba, hanem a szövetkezettel. Mit tehetek?

A kötelező szakmai gyakorlatról a Nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (Nftv.) és a szövetkezeti törvény (Szt.) rendelkezik. Utóbbit korábban a Munka törvénykönyvében szabályozták, a módosítást 2016. év végén eszközölték. Bár vannak eltérések az Nftv. és az Szt rendelkezései között, az Szt. szabályait célszerű alapul venni az iskolaszövetkezeti szakmai gyakorlatnál, ugyanis az újabb jogszabály mindig nagyobb összhangban vam a jogalkotó szándékával.

Az Szt. szerint, ha valaki igazolni szeretné a kötelező szakmai gyakorlatát az egyetem vagy főiskola felé, akkor erre van lehetősége. A szövetkezetnek ehhez fel kell vennie a kapcsolatot az Oktatási Hivatallal a tényleges munkaadóval (ahol a hallgató dolgozni fog) kötött megállapodást követően öt munkanapon belül. Az Oktatási Hivatal a szakmai gyakorlattal kapcsolatos követelmények teljesülését a szolgáltatás fogadójánál is ellenőrizheti, vagyis megnézhetik, hogy a hallgatótól megkövetelt szakmai gyakorlat követelményei adottak-e.

Ha a feltételek megvannak, akkor az iskolaszövetkezet a gyakorlati idő leteltét követően igazolást állíthat ki, melyhez csatolja a tényleges munkahely nyilatkozatát is. Erre azért van szükség, mert a hallgatók az iskolaszövetkezettel vannak szerződéses kapcsolatban, őket úgymond csak kiközvetítik egy-egy céghez.

Az egyetemnek kötelessége befogadni ezt az igazolást.

Amennyiben biztosra szeretnétek menni, úgy kérjetek egy igazolási mintát az iskolaszövetkezettől, valamint érdeklődjetek jó előre, hogy az Oktatási Hivatal szerint megfelelő gyakorlati helyről van-e szó (általában ez formalitás). Hogy senkit ne érjen meglepetés, az egyetemi karrier irodánál vagy a gyakorlatot koordináló intézményi szervezeti egységnél jelezzétek, hogy ti szövetkezeti úton teljesítenétek a gyakorlatot. Természetesen közvetlen szerződést is köthettek a cégekkel a gyakorlatról, ennek befogadásáról az egyetem dönthet, így ezt is érdemes tisztázni, hogy elfogadják-e attól a munkáltatótól az igazolást.

Kibabrált a kormány a nappalis hallgatókkal: nincs szabadnapja a diákmunkásoknak

Még az Európai Unió is felszólította a kormányt, hogy a diákok számára is legyen biztosított a szabadnap. Mindössze négy hónapig, most visszavonták a diákok jogát a szabadnapokhoz. A Munka törvénykönyvének 2012-es módosítása nem biztosított szabadnapot a munkaszövetkezeten keresztül dolgozó hallgatóknak, hogy szabadnapot vegyenek ki. Emiatt az EU kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.