Az államtitkár szerint a kormány megháromszorozta a roma hallgatók számát

Megháromszorozódott a roma hallgatók aránya a felsőoktatásban az elmúlt hat évben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a köztévén. Rétvári szerint a kormány egy sor intézkedéssel járult ehhez hozzá, bár konkrét példát nem említett az MTI közleménye szerint.

  • eduline/mti
elteonline.hu

Az államtitkár közölte, mindenki közös érdeke, hogy minél több roma szerezzen diplomát. Azt is elmondta, fontos, hogy a rossz anyagi körülmények ne jelentsenek akadályt, ezért ösztöndíjakkal támogatják a fiatalokat.

Rétvári szerint nagyon összetett, amit a felzárkóztatás terén tesznek, mert nem lehet egyetlen intézkedéssel minden problémát megoldani. A siker kulcsa a sokrétű támogatás, a kormány ezzel a szemlélettel áll a felzárkóztatáshoz: egyebek mellett a tanodák, a szakképzés, a diplomaszerzés és az egészséges étkezés ügyét is felkarolja - tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt mondta, a kormány intézkedéseivel sikerült az európai uniós átlag alá vinni a magyarországi iskolai lemorzsolódást. Ennek némileg ellentmond a 168 óra által megszerzett államtitkársági dokumentum, amely szerint több mint 40 ezer diák morzsolódott le, főként a tankötelezettségi korhatár leszállítása miatt.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.