A szegedi az ország legzöldebb egyeteme

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország "legzöldebb" egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz...

  • MTI
A Szegedi Tudományegyetem főépülete. Az SZTE az ország legzöldebb egyeteme
MTI

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Magyarország "legzöldebb" egyeteme, a szegedi intézmény az Indonéz Egyetem 2012-es felmérése alapján, a környezettudatosság szempontjából összeállított nemzetközi rangsorban az 52. helyet kapta - jelentette be az SZTE tanulmányi és információs központjának intézményigazgatója.

Erdélyi Evelin elmondta, hogy a világszintű felmérésben (UI Green Metric Ranking of World Universities 2012) az idén 215 egyetem vett részt. Hozzátette, hogy a szegedi intézmény 52. helye folyamatos fejlődést mutat, hiszen a rangsorban mögötte maradt egyetemek aránya a 2010-es 43 százalékhoz képest 76 százalékra emelkedett. Az európai résztvevők 82 százalékát körözte le az SZTE, ezzel a kontinensen a 15. helyet érte el.

Az igazgató hangsúlyozta: az elmúlt évek beruházásai jelentősen hozzájárultak az eredményhez, a környezetbarát energiafelhasználás mellett jelentős, hogy az oktatásban is megjelent a környezettudatosság, ami fontos pontokat hozott az intézménynek. A felmérés hat témát ölel fel: zöldstatisztika, energia és klímaváltozás, hulladékgazdálkodás, vízgazdálkodás, közlekedés, oktatás.

A szakember úgy véli, a felmérés jó visszajelzés az egyetem fejlődésére. Emellett szeretnének példát mutatni a többi magyar egyetemnek, hogy azok is csatlakozzanak a megmérettetéshez. Ennek is van már hatása, hiszen tavalyelőtt még csak az SZTE tett eleget a felkérésnek, azóta azonban három másik intézmény is. (A Debreceni Egyetem a 92., az Óbudai Egyetem a 194., az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 206. helyre került.)

A felmérést az Indonéz Egyetem indította el 2010-ben, ennek célja az volt, hogy felállítsák a világ egyetemeinek "zöldmérőszámokon" alapuló rangsorát. Akkor egy világrangsorból választották ki az egyetemeket, amelyek felkérés alapján válaszolhattak a kérdőívekre, később azonban már bárki csatlakozhatott. A felmérésben 2010-ben 34 ország mintegy 100 egyeteme, 2012-ben már 49 ország 215 egyeteme vett részt.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.