A politika is beletenyerelt a szegedi EHÖK elnök ügyébe

Miután a túlkoros hallgatói elnök, Török Márk sejtelmesen az egyetemi vezetés korrupciós ügyeire utalt, a Párbeszéd Magyarországért feljelentést tett hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújában. A párt szegedi szervezete szerint Töröknek is mennie kell, illetve azt kérik, hogy fedje fel a bizonyítékait.

  • Eduline
Török Márk a bíróságon a tanúk padján egy sajtóper kapcsán.
Átlátszó Oktatás

Török Márk ködösítve, bizonyítékok nélkül kemény utalásokat tett a szegedi egyetemi vezetők korrupciós ügyeire, miután 12 dékán közös levélben szólította fel a túlkoros EHÖK elnököt a távozásra. A levélben Török trükkösen fogalmazott - vélhetően tartva a becsületsértéssel járó feljelentéstől -, az Indexnek adott interjújában is csak azt mondta, hogy ezeket az ügyeket úgy sorolta fel, hogy ő ilyet nem tett - félreérthetetlenül sejtetve, hogy tud arról, hogy más igen.

Nincsenek lovaim, következésképpen zabot sem veszek egyetemi forrásból. Nem járok közpénzen, családostul a moszkvai balettba, de az sem merült fel bennem soha, hogy hivatali beosztottam gyermekének nyelvvizsga nélkül diplomát adjak ki. Nem csaptam be külföldi hallgatók százait azzal, hogy a pótvizsgadíj az SZTE-n 60 000 forint, de politikus barátaim sincsenek, akik törvényt módosítottak nem is oly régen, hogy harmadszor is indulhasson valaki a rektori címért.

- írta korábban az EHÖK elnöke. Török Márk nem tett feljelentést, nem tárt fel semmilyen bizonyítékot. A Párbeszéd Magyarországért ezt a helyzetet unhatta meg: bár nem tartják legitimnek Török Márkot az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat élén (felszólították a távozásra is), ennek ellenére a korrupciós ügyeket komolyan veszik, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettesekkel szemben hűtlen kezelés és más bűncselekmények vádjával.

Felmérés: A szegedi bölcsészkar is elküldené a túlkoros EHÖK-elnököt

A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának közösségi oldalán szavazók szerint a 12 éve hököző Török Márknak mennie kell, csak kevesen marasztalnák.

A közlemény meglehetősen furcsára sikerült, ugyanis egy "ne" kimaradt a közlemény végéről, így olyan, mintha Törököt nem csak a bizonyítékai feltárására, hanem az egyetemi vezetés elhallgattatására szólítanák fel - utóbbi persze tévesen:

A Párbeszéd Szegeden is elkötelezetten fog harcolni a korrupció felszámolásáért és az átláthatóságért. A mandátumát jogtalanul betöltő Török Márknak, és a korrupciós gyanúba keveredett vezetőknek egyaránt távozniuk kell a SZTE vezetéséből, ha a HÖK elnök vádjai igaznak bizonyulnak. Ha Török tud konkrét bűncselekményekről, akkor teljes körűen tárja fel a nyomozóhatóságok előtt, és vádaskodásait [ne] az egyetem vezetésének elhallgattatására használja fel.

Az ügy mielőbbi tisztázása érdekében a párt szegedi elnöke feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja alapján.

- írta Szabó Zsolt elnökségi tag. Kérdés, hogy a pártpolitikától irtózó egyetemi közösség hogyan viszonyul a párt lépéséhez.

Korábban a különböző pártok ifjúságai szervezetei is megszólaltak, mikor fény derült a tavaly szeptember óta érvényben lévő jogszabályra, miszerint legfeljebb 4 évig lehet valaki hökös, utána nem választható újra. Az Átlátszó Oktatásnak nyilatkozva - Török esetének nyilvánosságra kerülése előtt - egyesek 2, mások 8 évben határoznák meg a höközés maximumát - a szegedi elnöknek így is mennie kellene a maga 11-12 évével.

Tóth Csaba, a Repbulikon Intézet stratégiai igazgatója szerint nem jó, hogy megélhetési HÖK-ösöket termelt ki a jelenlegi rendszer, A Lehet Más a Jövő csökkentette volna a legradikálisabban (2 év), a Societas pedig emelte volna (8 év) a korlátot. A Fidelitas a szocilaistákkal meglehetős egyetértésben úgy reagált, hogy nem csak az elnököt, hanem minden hökös mandátumát számolni kell, hogy ne legyen kiüresíthető a törvény. A Jobbik IT szerint viszont egy 2-3 éves korlát kevés lenne, ráadásul csak olyan kerülhetne elnöki pozícióba, akinek kevesebb tapasztalata van az eddigiekhez képest.

“Abszurd és védhetetlen egy olyan rendszer, amelyben huszonéves hallgatók úgy dönthetnek tízmillió forintok sorsáról, vagy akár rektorok kinevezéséről, hogy a felelősségüket ellenőrző rendszerek hosszú évek óta romokban hevernek”

– tette hozzá az ÁO-nak válaszolva, a Lehet Más a Jövő.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.