A bölcsészek tarolnak az informatika világában

Ki ne hallott már arról, hogy bölcsésznek csak az megy, akit máshova nem vettek fel, és a sikeres jövőhöz mérnöki, közgazdász vagy IT-s diploma kell. A Szilícium-völgyben mégis számos olyan vezető van, akik humán szakon tanultak.

  • Eduline

Manapság sokszor hallani, hogy a sikeres jövőhöz kizárólag mérnöki, közgazdász- vagy valamilyen IT-s diploma, illetve ezek kombinációja szükséges, a bölcsészszakokra pedig semmi szükség, mert ez utóbbi végzettségűek maximum munkanélküli köldöknézésre alkalmasak. Pedig a Szilícium-völgy nagyjai között is szép számmal vannak olyanok, akiknek nincs mérnöki diplomájuk, sőt olyan is akad, akinek egyáltalán nincs diplomája – írta a hvg.hu.

Wikipédia

Stewart Butterfield az egyik legsikeresebb üzleti alkalmazásokat kínáló, 2,8 milliárd dollár (bő 800 milliárd forint) értékű Slack vezérigazgatója. Filozófia szakon szerzett diplomát, és saját elmondása szerint nagyon hasznosnak tartja egyetemi éveit, ugyanis tanulmányainak köszönhetően jobb író és szónok lett.

Susan Wojcicki a YouTube vezérigazgatója kicsit kilóg ebből a sorból, mert informatikát is tanult, de kezdetben történelmet és irodalmat hallgatott a Harvardon, és ebből is kívánt PhD fokozatot szerezni, de végül átnyergelt a Harvard népszerű CS50 informatikai osztályába, és később – már munka mellett – MBA közgazdasági diplomát is szerzett.

Az Apple társalapítójának, a legendás Steve Jobsnak még diplomája sem volt, ugyanis fél év után otthagyta az oregoni Portland egyetemet, ahol egyebek között filozófiát, pszichológiát és kalligráfiát is hallgatott. Később azt mondta, hogy a kalligráfiai tanulmányai rengeteget inspirációt adtak az Apple-design kialakításakor.

Wikipédia

Carly Fiorina a HP egykori vezére a Stanfordon tanult filozófiát és történelmet. Miután megszerezte diplomáját, dolgozott recepciósként, angoltanárként, majd az AT&T-nél kötött ki, ahol 25 évig dolgozott a sales területen. Ő volt az első nő, aki a Dow Jones ipari részvényindexben szereplő 30 cég egyikének az élére került.

Jack Ma a világ egyik legnagyobb e-kereskedelemmel foglalkozó cégének, az Alibabanak az alapítója, a kínai Hanzhou főiskolán szerzett angoltanári diplomát. A főiskola után 30 olyan helyről utasították el, ahová tanári állásra jelentkezett, viszont angoltudása miatt korán megismerkedett az internettel, és ez inspirálta, hogy saját online üzleti vállalkozásba fogjon.

Bill Silbemann az egyik legnagyobb képmegosztó, a Pinterest társalapítója. Ő a Yale-en tanult politológiát, majd az egyetemi évek után online reklámokkal foglalkozott.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

A hittanoktatásról és a csökkenő diáklétszámról is egyeztetett Lannert Judit az egyházi iskolafenntartókkal

Rubovszky Rita szervezésében találkozott Lannert Judit az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel. Az egyeztetésen a pedagógusértékeléstől és a szakképzés jövőjétől kezdve a gyermekvédelem kérdésein át a helyi oktatási kihívásokig számos téma napirendre került. Szó esett azokról a sajtóban megjelent félreértelmezésekről is, amelyek Lannert Judit korábbi nyilatkozatai nyomán az egyházi fenntartású iskolák, illetve a hat- és nyolcosztályos képzések jövőjével kapcsolatban láttak napvilágot.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.