A Szülői Hálózat is támogatja a hallgatói tiltakozásokat

„Nem fogadjuk el, hogy külső körülmények – anyagi, szociális háttér, a kormány által nemzetstratégiainak mondott...

  • Eduline
Hallgatói tüntetés februárban. A Szülői Hálózat is a tiltakozó diákok mellé állt
Túry Gergely

„Nem fogadjuk el, hogy külső körülmények – anyagi, szociális háttér, a kormány által nemzetstratégiainak mondott, valójában erőszakos érdekcsoporti törekvések - határozzák meg, tegyék eleve kilátástalanná bármelyik fiatal sikeressé, boldoggá, hazáját szerető, elkötelezett emberré válását” – írja Facebookon közzétett nyílt levelében a Szülői Hálózat.

A csoport szerint a kormány felsőoktatási intézkedései ellehetetlenítik az egyetemeket és főiskolákat, és „megfosztják a jobb élet reményétől a fiatalokat”.

„Az oktatás nem a kormány saját tulajdonú homokozója, ahol műveletlen lobbistáinak tetszetősnek tűnő pillanatnyi ötleteit kipróbálhatja. Elegünk van abból, hogy párt-, illetve személyes érdekeinek megfelelő eszelős, a többségi akarattal ellentétes döntéseket hozzon, káros és visszafordíthatatlan tendenciákat indítson be. Szülőkként ragaszkodunk hozzá, hogy gyermekeink szándékaiknak, képességeiknek megfelelően választhassanak utat – amin kitartó munkával végigmehetnek” – írják.

Hozzászólások
@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu