Balhé lett a BME zseniális ZH-feladatából

Úgy tűnik, nem tetszik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek a BME egyik vizsgafeladata - a hallgatóknak a kitiltási botrányról kellett számításokat végezniük.

  • Eduline

Ügyvédi felszólítást kapot a Budapesti Műszakés Gazdaságtudományi Egyetem rektora a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) - írja az Index. A gépészmérnöki tanszék áramlástan ZH-ján a hallgatóknak a GPS-koordináták és a légnyomás segítségével azt kellett kiszámolniuk, melyik hegység közelében dobta ki a NAV két vezetője, "V.I. elnökasszony és Cs.D.-né főosztályvezető" a repülőből a korrupciós/kitiltási botrány iratait.

A rektor körlevélben kérte a dékánokat és tanszékvezetőket, hogy ne sértsék meg a személyiségi jogokat és a közintézmények jó hírnevét:

A mai postával levelet kaptam Dr. Trinn Gábor Ügyvéd Úrtól azzal a kéréssel, hogy mellőzzük olyan szövegezésű feladatok kiadását, amelyek "megszövegezése egyértelműen alkalmas arra, hogy a NAV, mint a közigazgatás, az adóigazgatás csúcsszervébe vetett közbizalmat, közmegbecsülést hátrányosan befolyásolja, a monogramokkal megjelölt és ennélfogva a NAV-val való összefüggés kapcsán személyükben egyértelműen beazonosítható természetes személyek vonatkozásában pedig a személyiségi jogokat súlyosan megsértse."

ara.bme.hu

Az egyetem ZH-iban nem először jelennek meg aktuális témák: volt már feladat a Terrorelháritási Központ (TEK) bevonulásáról és ByeAlex daláról is, múlt héten pedig a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék ZH-ján kellett áfacsalásokat felgöngyölíteni.

bmeme.hu

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.

OKM: mikor lesznek 2026-ban?

A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.