A Fidesz Sorossal azonosítja a Magyarország elleni eljárást

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az elmúlt hetekben Soros György leplezetlen módon "intenzív lobbitevékenységbe kezdett" Brüsszelben.

  • MTI

Gulyás Gergely szerdai budapesti sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek nevezte, hogy milyen sok európai parlamenti képviselő van közvetlen kapcsolatban Soros Györggyel, illetve az általa fizetett szervezetekkel.

A kormánypárti politikus szerint a milliárdos célja valójában a magyar migrációs politika megakadályozása, a határ megnyitása a bevándorlók előtt, és ehhez keres szövetségeseket Európa-szerte.

"Amennyire gyenge a szabadon választott magyar ellenzék, olyan erős Soros György", különösen nemzetközi színtéren - fogalmazott.

Uniós eljárás indul Magyarország ellen a lex CEU miatt

Brüsszel nekimegy a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosításnak. Figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak az Európai Bizottság, mert az április elején elfogadott felsőoktatási törvény indokolatlanul szigorú feltételekhez köti a külföldi egyetemek működését Magyarországon - tudta meg az Index. Ez az első lépése a kötelezettségszegési eljárásnak.

A Fidesz-frakció azt várja a szerdai brüsszeli EP-vitától, hogy egyértelművé válik: azok az ügyek, amelyek miatt Orbán Viktor miniszterelnök eleget tett az EP meghívásának, egyáltalán nem valók az Európai Parlament plenáris ülésének színterére - közölte a frakcióvezető-helyettes, majd a CEU-ra utalva megjegyezte, hogy eddig még soha nem került az EP elé egy egyetem kettős jogalanyiságának egyik részét érintő módosítás.

A civil szervezetek külföldi támogatásával kapcsolatos szabályozás pedig nem példa nélküli a világban - folytatta -, az átláthatóságot szolgálja, és a Fidesz reméli: a transzparenciát hirdető civilek még támogatni is fogják a törvényt, amely a működésre vonatkozóan semmilyen szankciót nem tartalmaz, csak arra az esetre, ha elmulasztják a beszámolási kötelezettségüket.

A Fidesz EP-delegációjának az Európai Néppárthoz címzett leveléről Gulyás Gergely kérdésre azt mondta: a levél megmagyarázza a magyar lépéseket, kiáll a helyességük mellett, és általánosságban utal arra, hogy Magyarország mindig nyitott volt a megegyezésre az Európai Bizottsággal.

"Magyarország szégyenpadra ültetésének semmilyen valós indoka nincsen" - jelentette ki.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.