Hiába ígérte az állam, hogy 2025 őszétől már tanárképzés indul a volt Dugonics utcai iskola épületében, az ingatlan jelenleg üresen áll és pusztul – erről posztolt a Facebookon Józsefváros polgármestere, Pikó András.
A VIII. kerületi épületet korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítésére hivatkozva sajátította ki az állam. Az ígéret szerint az egyetem tanárképző kara költözött volna ide, és 2025 őszén már hallgatók vehették volna birtokba az ingatlant. Ehhez képest az épület jelenleg üres, állapota folyamatosan romlik.
Nincs hatásvizsgálat, nincs terv, nincs engedély
A polgármester bejegyzése szerint a kormány egy peres eljárásban maga ismerte el, hogy a projekthez nem készült hatásvizsgálat, nincs tervdokumentáció, és engedélyezési eljárás sem indult. Vagyis – a kerületvezetés állítása szerint – a kisajátítás mögött nem állt konkrét, előkészített fejlesztési terv.
Az ügy azért is különösen érzékeny, mert az önkormányzat a területen eredetileg bérlakásokat akart építeni és felújítani. A beszámoló szerint ehhez már kész tervek, sőt testületi döntés is született, a beruházás azonban az állami kisajátítás miatt meghiúsult.
A polgármester szerint most éveken át nézhetik a környéken élők az üresen álló, romló állapotú épületet.
Salátatörvényben sajátította ki az állam az épületeket
Egy 2024 április elején benyújtott salátatörvény alapján a kormány tíz józsefvárosi ingatlant – többségében lakóházakat – sajátítana ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tervezett tanárképző központjára hivatkozva. Az Országgyűlés április 30-án el is fogadta a törvényt, amely állami tulajdonba helyezte a Józsefvárosi Önkormányzat több ingatlanát, így lakóházakat és a Dugonics utcai iskolaépületet is. Ennek értelmében ezek az épületek – többek között 8 lakóingatlan, az iskola és egy hulladékudvar – a törvényben meghatározott határidőkkel állami tulajdonba kerülnek. A hivatalos önkormányzati tájékoztatás szerint a Dugonics iskola és a hulladékudvar 2024. május 10-én, míg a lakóingatlanok későbbi határidőkkel váltak állami tulajdonná, és ezekkel kapcsolatban továbbra is folynak kiürítési és cserelakás-eljárások.
Két tatai középiskolában is meglehetősen rossz körülmények között tanulnak a diákok. A felújításra érkezett források ellenére sem született érdemi, átfogó megoldás a két intézmény korszerűsítésére az önkormányzat munkáját segítő bizottsági tag szerint.