Magasabb ösztöndíjak és plusz támogatás: már lehet pályázni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjra

A 2025/2026-os tanévben ismét megnyílt a pályázati lehetőség azok számára, akik tanári, tanítói vagy gyógypedagógiai pályára készülnek.

A megújított pályázati rendszerben a korábbi, 25, 50 és 75 ezer forintos ösztöndíj kategóriákat már tavaly felváltották magasabb összegű támogatások. Az osztatlan és az osztott tanárképzésben, valamint a tanító alapképzésben tanuló hallgatók számára már 100 vagy 150 ezer forintos havi ösztöndíj kategóriák érhetők el. A magasabb támogatási összegek elsősorban azoknak járnak, akik kevésbé népszerű szakterületen tanulnak, illetve akik vállalják, hogy diplomájuk megszerzése után hátrányos helyzetű térségben helyezkednek el.

A Klebelsberg Központ a 2025/2026-os tanévre 2025. december 29. és 2026. január 20. között várja a pályázatokat. A jelentkezéseket a hivatalos pályázati felületen, valamint Ügyfélkapun keresztül is be kell nyújtani.

Pályázatot azok a hallgatók adhatnak be, akik a pályázat benyújtásának időpontjában

  • osztatlan tanárképzésben,
  • az osztott tanárképzés meghatározott szakjain (a jogosító szakokat a pályázati felhívás tartalmazza),
  • tanító alapképzésben,
  • vagy gyógypedagógiai alapképzésben

vesznek részt, és vállalják, hogy oklevelük megszerzését követően a végzettségüknek és szakképzettségüknek megfelelő pedagógus jogviszonyt létesítenek.

Mikor érkeznek a tanulmányi ösztöndíjak a tavaszi félévben?

A vállalt munkavállalás időtartama képzésenként eltérő: tanár- és tanítóképzés esetén legalább az ösztöndíj folyósítási idejének kétszereséig, míg gyógypedagógiai alapképzésnél legalább az ösztöndíj folyósításával megegyező ideig kell pedagógusként dolgozni.

Mekkora ösztöndíjra lehet számítani?

  • osztatlan tanárképzés/osztott tanárképzés/tanító alapképzés: 500 000 forint/750 000 forint/félév
  • gyógypedagógiai alapképzés: 125 000 forint/250 000 forint/375 000 forint/félév
Plusz juttatás

Az ösztöndíjprogram a 2025/2026. tanévtől kiegészül a „Tanítsunk Magyarországért” programban részt vevő ösztöndíjasok plusz támogatásával: a programban részt vevő, tényleges mentori tevékenységet végző ösztöndíjasok abban a félévben, amelyik félévben ösztöndíj támogatásra jogosultak, további 50 000 forint/hó (250 000 forint/félév) ösztöndíj kiegészítést kapnak.

A pályázatok benyújtásának határideje 2026. január 20., ezért az érintett hallgatóknak érdemes időben tájékozódniuk a részletekről és előkészíteniük a jelentkezésüket.

 

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.