Így kezdjetek neki a Neptunnak, mielőtt elkezdődik az őszi félév az egyetemen

A hosszú felvételi procedúra után újabb kihívás vár az elsőévesekre: meg kell barátkozniuk a Neptunnal. Ez a felület ugyanis végigkíséri majd az egyetemi életeteket – itt intézhetitek a tárgyfelvételt, vizsgajelentkezést, pénzügyeket és a hivatalos ügyeket. Mutatjuk, mik az első lépések, amelyeket érdemes minél hamarabb elintézni.

  • Eduline

Bejelentkezés és első teendők

A Neptun egy egységes tanulmányi rendszer, amit a magyar egyetemek használnak. Az egyetem a beiratkozás után e-mailben küldi el a Neptun-kódotokat és a hozzá tartozó jelszót. Ez lesz az azonosítótok az egyetemi éveitek alatt, még akkor is, ha esetleg intézményt váltanátok. Az első belépéskor a jelszót kötelező megváltoztatni, ehhez részletes útmutatót is kaptok. Egyre több helyen kétlépcsős azonosításra is szükség van, ennek módja egyetemenként eltérhet.

Passziválás esetén érvényes marad a diákigazolványom?

Adatok ellenőrzése és bankszámla megadása

Az első bejelentkezés után a Saját adatok menüpontban ellenőrizzétek, hogy minden személyes információ pontos-e. A Pénzügyek/Beállítások alatt a bankszámlátokat is rögzíteni kell, erre az ösztöndíjak, diákhitelek vagy tandíjak miatt lesz szükség.

Státusz aktiválása

A hallgatói jogviszonyotok csak akkor él, ha aktiváljátok a státuszotokat. Ezt az Ügyintézés fülnél a Beiratkozás/Bejelentkezés menüpont alatt tudjátok beállítani. Ha halasztani szeretnétek, ugyanitt állíthatjátok passzívra is a státuszt. Fontos: csak aktív státusz mellett vehettek fel tárgyakat.

A Neptun egyik jellegzetessége, hogy a legtöbb műveletet először ki kell jelölni, és csak utána tudtok rákattintani a Mentés gombra. Nem elég csak kipipálni vagy bejelölni valamint, külön el is kell mentenetek azt.

Tantárgy- és vizsgafelvétel

A Tárgyak fül alatt tudjátok felvenni a tantárgyaitokat, ellenőrizhetitek a krediteket, oktatókat és időpontokat. A vizsgákat szintén a rendszerben kell felvenni, ezt a Vizsgák menüpontban találjátok. Itt láthatjátok majd a már lefoglalt vizsgaidőpontokat is.

Diákigazolvány igénylés

Az új diákigazolványt is Neptunon keresztül kérhetitek: az Ügyintézés/Diákigazolvány igénylés menüpont alatt találjátok az igénylési lehetőséget.

Üzenetek és értesítések

Sok oktató kizárólag a Neptunon keresztül kommunikál a hallgatókkal. Ezért érdemes beállítani, hogy a Neptun-üzenetek az e-mail címetekre is automatikusan továbbítódjanak. Így biztosan nem maradtok le egy óratörlésről vagy határidőről sem.

Ha szeretnétek, hogy az órarendetek automatikusan megjelenjen a telefonotok naptárában, a Neptun bal oldali menüjében található naptárból egyszerűen exportálhatjátok az adatokat. Így mindig kéznél lesz, mikor és hol tartják az óráitokat.

Neptun Meet Street és személyre szabás

A bal felső sarokban találjátok a Neptun Meet Street felületet, ahol tananyagokhoz kapcsolódó dokumentumokat oszthatnak meg a tanárok, és akár online vizsgákat is tarthatnak. Bár főleg a távoktatás alatt terjedt el, több egyetem ma is használja.

Ha pedig unjátok a klasszikus kék felületet, a jobb felső sarokban négy másik téma közül is választhattok: rózsaszín, zöld, sárga vagy bordó dizájnt is beállíthattok.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.