A Kincsvadászok szakértője, Megyesi Balázs a Pázmányon indít műtárgyismereti képzést

A hallgatók nemcsak elméletet tanulnak majd, hanem festményt restaurálnak, bútort újítanak fel, és terepen is fognak kutatni.

  • Rodler Lili

A Blikknek nyilatkozó Megyesi Balázs, akit a nagyközönség leginkább a TV2 Kincsvadászok című műsorából ismerhet, szeptembertől a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fog tanítani egy Műtárgyismeretek és menedzsment néven induló képzést. A műtárgyszakértő már gyerekkora óta vonzódik a művészethez és a történelemhez, középiskolásként kezdett régi tárgyakat gyűjteni.

Gyakorlati tudás a műtárgypiacon

Megyesi szerint az új szakirány „szerelemgyerek”, amely közös szándékként született az egyetem és közte: „egy újfajta, gyakorlatorientált megközelítés, amely túllép a hagyományos művészettörténeti oktatáson”. A hallgatók terepgyakorlatokon, restaurátorműhelyekben és valódi műtárgyak felújításán keresztül tanulhatnak, hogy a végzés után magabiztosan mozogjanak aukciókon, régiségpiacokon vagy az örökségkezelésben. A képzésben közreműködik a

Kincsvadászok

másik szakértője, Kelen Anna is.

Kifejezetten kínai hallgatóknak indít mérnökinformatikus képzést a Szegedi Tudományegyetem

A vintage és a fenntarthatóság találkozása

A kurzus éppen akkor indul, amikor a fiatalok körében ugrásszerűen nő az érdeklődés a régiségek és a néprajz iránt. Megyesi ezt részben a környezettudatosság erősödésével magyarázza: „Az antik bútoroknál már kivágták a fát, megmunkálták, a használata már nem igényel további szennyezést.” Úgy látja, a vintage a fenntarthatóság egyik formája, ezért egyre több fiatallal találkozik a piacokon és a közösségi médiában is.

Tanítás és terepmunka kéz a kézben

Megyesinek nem ez az első oktatói tapasztalata: tartott már egyetemi előadásokat és saját iskolát is vezetett. Szereti, ha a tudását közvetlenül adhatja át, és közben ő maga is tanulhat a diákoktól. Hiperaktív életmódja mellett az oktatás nem csökkenti mindennapi munkáját: folytatja műtárgyvizsgálatait az ország különböző pontjain, gyakran a televíziós szereplések közti időben is.

Színház- és Filmművészeti Intézetet alapít a Pécsi Tudományegyetem

A Kincsvadászok révén még közvetlenebb kapcsolatba került a közönséggel: „Az imént egy nagyon jó kis bisztróban ettem az Alföld közepén, és az egyik szakács megkért, hogy nézzem már meg a fotókat a nagymamája bútoráról” – mesélte.

Megyesi Balázs a szeptemberben induló képzésen a Pázmány diákjainak szeretné átadni a műtárgyak iránti szenvedélyét és a múlt örökségének megbecsülését.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.