Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az orosz hatóságok „nemkívánatos szervezetnek” nyilvánították a Yale Egyetemet.
A főügyészség közleményében azt állította, hogy az egyetem tevékenysége „Oroszország területi integritásának aláásására, az ország nemzetközi elszigetelésének előmozdítására, gazdasági alapjainak gyengítésére, valamint a társadalmi, gazdasági és politikai helyzet destabilizálására irányul” – írja a Meduza.
A lap szerint az orosz hatóságok emellett azzal is megvádolták a Yale Global Leadership Programját, hogy „ellenzéki vezetőket készít fel külföldi államokból”.
Ezzel összefüggésben utaltak a néhai orosz ellenzéki vezetőre, Alekszej Navalnijra, aki a Yale egykori hallgatója volt:
„A program orosz végzősei között ott vannak a szélsőségesnek minősített Anti-Corruption Foundation vezetői és aktivistái, akik az egyetemen megszerzett tudásukat és módszereiket arra használták, hogy fokozzák a tiltakozó tevékenységet Oroszországban.”
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.